Oliver hamarosan körútra indul az Egyesült Államokban, hogy meglátogassa az ország "legegészségtelenebb" városait, és a helyi sajátosságoknak megfelelő hozzávalókból megmutassa az egészséges étrend kialakításának lehetőségeit - számolt be vasárnap a The Hollywood Reporter című filmes szaklap online kiadása.
A 34 esztendős szakács korábban megreformálta a brit iskolai közétkeztetést. 2005-ben a Jamie iskolai ebédjei című tévésorozatában bemutatta, hogyan is lehet egészségessé tenni egy iskola menzáját. Egy angol város lakóit pedig a közelmúltban arra tanította meg, hogyan főzzenek friss alapanyagokból.
A tervbe vett ABC-szériában egy "elhízott" amerikai településen akar segíteni Oliver. A műsor nem csak a város iskoláit veszi majd célba, de a munkahelyek és a közétkeztetés egyéb színhelyei is sorra kerülnek.
"Jamie már túl van egy ilyen misszión. A változás szószólója lesz, és nem úgy lép fel, hogy 'Angliából jöttem, és az amerikaiak kövérek', hanem meglesznek az eszközei a változás előidézésére, és a megfelelő ajtókon fog kopogtatni" - idézte a THR.com portál Vicki Dummert, az ABC alternatív sorozatainak társelnökét.
A főzőtanfolyam helyszínét egyelőre még nem jelölték ki, de a tévétársaság bízik benne, hogy jövőre már adásba kerülhet a Ryan Seacrest produkciójában születő sorozat.
Jamie Oliver diétára fog egy egész várost
Diétára fogja az egyik "lekövérebb" amerikai várost Jamie Oliver brit mesterszakács. A helybeli rossz táplálkozási szokások megváltoztatásáról hatórás tévésorozat készül az ABC amerikai tévécsatorna közreműködésével
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.