A szerdai ünnepségen tortát is kapott a koros eb, amely ha ember volna, 147 éves lenne. Az idős hölgy születésnapján megkapta a Guinness World Records hivatalos igazolását arról, hogy ő a világ legidősebb kutyája. Chanel már nem tud nagy távolságokat kutyagolni, és egy speciális védőszemüveget visel, hogy ne romoljon a szürkehályog a szemén.
Önálló életet él, ha valamit nem akar megcsinálni, akkor a pillantásával el is éri, hogy ne kelljen megcsinálnia - mondta el a New York Post-nak a gazdi, Denice Shaugnessey, aki egy Long Island-i gimnáziumi igazgató titkárnője.
Az egykor vörös szőrű eb mára teljesen kifehéredett, és különleges étrendje van. Főtt csirkét fogyaszt teljes kiőrlésű tésztával és egyéb lágy finomságokat kap régi fogainak kímélésére. Érzékeny a hidegre, a Port Jefferson Station falucskában levő otthonában folyamatosan 22 Celsius fokban ücsörög.
A nap nagy részét pihenéssel tölti, már csak nyaranta szánja rá magát egy kis utcai sétára - mondta el a tulaj, aki a kutyát 6 hetes korában hozta el egy menhelyről és egykor naponta csaknem 5 kilométereket szaladgált vele. Chanel tavaly lett a világ legöregebb ebe, amikor elhunyt az akkori címvédő, egy 28 éves virginiai beagle.
A világ legeslegöregebb kutyája: 21 éves a manhattani tacskó
A manhattani kutyaszálloda gyógyfürdőjében ünnepelte 21. születésnapját a világ legidősebb kutyája, egy Chanel névre hallgató tacskó.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.