Miután Franciaországban az utóbbi időben több vasúti szabotázskísérlet is történt, a hatóságok egyáltalán nem nevettek a szövegen, sőt: a címzett, aki nem jelentette a hatóságoknak a tréfás üzenetet, ugyanúgy rács mögé került 24 órára, mint maga a feladó.
Mint arról a párizsi Le Figaro a Le Courrier Picard nevű lap alapján beszámolt, az SMS-re a telefontársaság hívta fel a rendőrség figyelmét. Stéphane ugyanis éppen leadta javításra saját készülékét, és azt a kölcsöntelefont használta, amelyet a cég bocsátott a rendelkezésére a közbülső időre.
A fiatalembert április 16-án beidézték a rendőrségre, ahol - mint a címzett később elmondta - kemény kihallgatásnak vetették alá. "Bűnügyről, terrorizmusról, akár tíznapos vizsgálati fogságról volt szó. Megkérdeztek, szoktam-e bolondos dolgokat elkövetni, például vonatokat kisiklatni, meg hogy ki volt az üzenet feladója, milyen kapcsolatban állok vele" - mesélte Stéphane.
A vicces kedvű feladónál a rendőrség házkutatást tartott, és őt is bevitték az őrsre. Mindketten 24 órát töltöttek vizsgálati fogságban, amíg ügyüket tisztázták.
"Megrázó élmény volt ez a fiatal asztalos számára" - írta a picardiai lap. A rendőrség szerint viszont az eljárás minden ilyen esetben ugyanaz, bárkiről van is szó, akár reálisnak tűnik a fenyegetés, akár nem. Az ilyen ügyekben semmiféle kockázatot nem vállalhat a hatóság.
Balul sült el a kisiklatási vicc
Rossz viccnek bizonyult az az SMS, amelyet egy Stéphane nevű picardiai (Észak-Franciaország) asztalos kapott egyik tréfás kedvű kollegájától a következő szöveggel: "Tudsz valamilyen módszert egy vonat kisiklatására?"
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.