A tanulmányban - amely az Archives of General Psychiatry című szaklap májusi számában jelent meg - 50 autista és 33 nem autista gyerek agyáról készült mágneses rezonanciás (MRI) felvételeket hasonlítottak össze. A letapogatást a gyerekek két-, majd négyéves korában végezték el.
A vizsgálatot irányító Észak-Karolinai Egyetem kutatói megállapították, hogy a kontroll csoportban lévő gyerekekhez képest az autistáknak nagyobb valószínűséggel volt megnagyobbodott amigdalájuk.
"Az autizmusnál kétéves kor előtt felgyorsul az amigdala növekedése, és végig megnagyobbodva marad a korai gyermekkorban" - írta Matthew Mosconi kutatásvezető, hozzátéve, hogy az aránytalanul megnövekedett amigdala még négyéves korra is jellemző volt.
A kutatók később megfigyelték a gyerekek viselkedését, és azt tapasztalták, hogy akiknél az amigdala megnagyobbodott, azok nehezebben követték más emberek pillantását, és képtelenek voltak figyelmüket másokra fordítani.
A mágneses rezonanciás készülékekkel végzett vizsgálatok eredménye alátámasztotta a szakemberek korábbi megfigyeléseit, amelyeket egyebek közt boncolásokból nyertek, és arra utaltak, hogy az autizmus kapcsolatban áll a megnövekedett agytérfogattal.
Az amigdala agytérfogathoz viszonyított aránytalan megnagyobbodása azért fontos jelzés, mert az agy limbikus rendszerének e területe kritikus szerepet játszik a csecsemőkor végén az arckifejezésekhez kapcsolódó érzelmek elsajátításában, valamint abban, hogy milyen információk jutnak el az agy kérgi területeire valamely esemény érzelmi jelentőségéről. Mindez alapvetően befolyásolja a gyerek külvilággal kialakuló kapcsolatát.
Agyi elváltozást találtak az autizmus hátterében
Az autista gyerekeknél többnyire kiterjedtebb az érzelmek kifejezéséhez és az arcfelismeréshez kapcsolódó agyi terület, az úgynevezett amigdala, mint a nem autistáknak - állapították meg amerikai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.