A kiállítás az elmúlt száz év kaotikus iraki történelmét mutatja be, a Tigris és Eufrátesz folyók közötti területen uralkodó megszállók és rezsimek egymásutánját. Mindegyik korszakot felidézik az oszmán birodalomtól napjainkig. Nem felejtik el Szaddám Huszein rendszerét sem, de a 2006 decemberében kivégzett diktátor arcképe nem látható. Az iraki távközlési minisztérium illetékese a tilalmat azzal indokolta, hogy Szaddám bélyegképe az iraki történelem fekete lapjait idézi fel.
Vannak azonban, akik a döntést ostobaságnak tartják. „A kormány kicsinyes bosszút akar állni. Nem lenne szabad letagadnunk történelmünket” – mondja egy 44 éves gyűjtő, aki maga is kitette a falra kollekciójának néhány értékes darabját, köztük egy 1840-es egy pennys brit bélyeget, amelyet a világ legrégibb ismert bélyegének tekintenek.
Az első öbölháború után Szaddám Huszein rendszere nemzetközi szankciók alá került és a továbbiakban nem számíthatott azokra az országokra, amelyek bélyegeit nyomtatták. Ettől kezdve az iraki kormány saját bélyegeket nyomott gyenge minőségben, vagy pedig felülnyomták a régi, elértéktelenedett bélyegeket. A legújabb iraki bélyegeken már nem szerepelnek politikusok portréi, inkább olyan köztiszteletben álló elhunyt személyek, mint Nazim al-Gazali énekes, vagy Haki as-Sibli drámaíró, valamint olyan ügyek, amelyek nem sértik senki érzékenységét, mint például az Irakból elrablott műkincsek hazatérésére indított nemzetközi kampány.
Hitler lehet, Szaddám nem a bagdadi bélyegkiállításon
A bagdadi főposta falain kiállított több ezer bélyeg között látható az első iraki király képe, valamint Adolf Hitleré is, de Szaddám Huszeiné nem, a kormány ugyanis megtiltotta, hogy megjelenjen az iraki diktátor portréja a rezsimjének 2003-as bukása óta először megrendezett iraki filatéliai kiállításon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.