A bochumi kutatók olyan pácienseket vizsgáltak, akiknek a karja hetekig gipszben volt, kezüket alig használhatták. Szenzorok segítségével mérték, hogy milyen sűrűn és intenzitással használták egészséges, illetve begipszelt karjukhoz tartozó kezüket - számolt be a programról a Die Welt című német lap online kiadása.
A kutatók ezt követően megmérték, hogy a mozgás korlátozása milyen hatással van a kézért felelős agyterületre és a tapintásra. A résztvevőknek szorosan egymás mellett álló tűhegyeket kellett kitapogatniuk ujjbegyeikkel. A tapintás minőségének mércéjeként azt a távolságot tekintették, amikor az ember még kettőnek érzékeli a közeli tűhegyeket. Először a begipszelést követő két-három hét múlva végezték el a teszteket, majd ugyanennyi idővel a gipszlevétel után.
Mágneses rezonancia tomográf segítségével a kutatók kimutatták, hogy a korlátozott kéz mutatóujjának stimulációja lényegesen csekélyebb agyi aktivitást váltott ki a megfelelő területen (szomatoszenzoros kortex), mint az egészséges kéz mutatóujjának ingerlése. A kéz tapintása is gyengült: míg az egészséges kéz még kettőnek érzékelte a tűhegyeket, a beteg már csak egynek.
A gipsz levételét követő pár hét elteltével azonban már nem tapasztaltak eltérést sem az agyterület aktivitásában, sem a tapintásban. A kutatók arra következtetnek az eredményből, hogy a kéz nem használata ugyanúgy agyi válaszreakciókat szül, mint az intenzív igénybe vétel. Azaz, ha nem csinálunk semmit, az agy is korlátozza bizonyos funkcióit: az érintett területek hatékony elrendezéséhez és a szenzomotoros teljesítőképességhez nélkülözhetetlen az érzékelés folyamatossága.
Zsugorítja az agyat a semmittevés
A hivatásos zenészekről és a Braille-írást olvasó vakokról ismert, hogy kezük gyakori és intenzív használata rendkívüli szenzomotoros képességek kifejlesztéséhez vezet, mi több, a kézért felelős agyterület megnagyobbodik. Most német kutatóknak először sikerült bebizonyítaniuk, hogy a folyamat fordítva is végbemegy: tehát ha nem használjuk a kezünket, kisebbedik az agy megfelelő területe, a tapintás pedig tompul.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.