Néhány héten belül az utolsó önkénteseken is elvégzik a kutatási program részét képző vizsgálatokat - mondta Bártfai György, az SZTE professzora az első hazai részeredményekről kedden Szegeden rendezett tanácskozáson.
A program első fázisában az önkéntesektől vért vettek, hormonális és antropometriai méréseket végeztek, s a résztvevőkkel számos kérdőívet tölttettek ki, amellyel a táplálkozási és szexuális szokásokat és a kognitív funkciókat vizsgálták. A kutatási program második, most befejeződő szakaszában három év elteltével, ugyanezekkel az önkéntesekkel megismételték a vizsgálatokat.
A keddi szegedi konferencián elhangzott, az összehasonlító tudományos eredményeken kívül a vizsgálatoknak a programban résztvevő férfiakat érintő konkrét egészségügyi haszna is volt. Az eddig értékelt 346 vérminta közül 67 páciens esetében mutattak ki kóros eltéréseket. A legtöbb - összesen 34 férfi esetében - valamilyen zsíranyagcsere-problémát fedeztek föl, 24 páciensnél májfunkciós zavarokat találtak, többeknél mértek kórosan magas vércukorszintet, s voltak olyan betegek is, akiknél rosszindulatú prosztataelváltozást derítettek föl.
Az Európai Unió támogatásával hét éve indult kutatási programban nyolc európai országból 4-400 véletlenszerűen kiválasztott 40 és 80 év közötti férfit vizsgálnak meg. A programban Magyarországon kívül még egy kelet-közép-európai ország, Lengyelország vesz részt, folynak kutatások Észtországban és Svédországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, valamint Olaszországban és Spanyolországban.
A hamarosan lezáruló program nemcsak arról ad pontosabb képet, miként zajlanak a férfiak öregedési folyamatai, hanem az is kiderül, milyen esetleges különbségek vannak az egyes országok között.
Hogyan öregednek a férfiak?
Befejeződéséhez közeledik a nyolc európai országban 4-400 önkéntes bevonásával indult program, amelynek célja a férfiak öregedési folyamatainak megismerése; a hazai kutatásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nőgyógyászati klinikáján végzik.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.