Az elhízás a jómódú országokban mind nagyobb egészségügyi gondot jelent. Az Egyesült Államok ilyen szempontból az egyik legveszélyeztetettebb ország, és ezen belül az afroamerikaiak különös gyakorisággal tartoznak a kövérek, sőt kórosan kövérek kategóriájába.
Georgia szövetségi államban a fekete bőrű állampolgárok aránya magas, és olyan sok a kórosan elhízott közöttük, hogy az ottani baptista egyház szervezett programot indított a rászorulók segítésére. Úgy gondolták, hogy a templomba járókat könnyebb beszervezni abba a 12-hetes fogyókúrába, amelyet Sunita Dodani belgyógyász professzor dolgozott ki.
A fogyókúra előkészítéseként először programvezetőket képeztek ki, akik minden hétre lebontva, a diéta részletes kidolgozásával vállalták a résztvevők irányítását. A templomi fogyókúra az "Ép Test és Lélek" nevet kapta. A vizsgálati alanyok átlagos életkora 46 év volt. A testmagassághoz viszonyított súlyukból kiszámították a testtömeg indexet, amelynek értéke 30 egység fölött már kövérséget jelent; a programban részt vettel átlagos mutatója 36 volt.
Az Ép Test és Lélek alanyai hetenként jártak a templomba, ahol a diétás tanácsok mellett azt a hitet is megerősítették bennük, hogy a fogyókúra igen fontos, és bizonyosan sikerrel fog járni. Az eredmény a szervezőket igazolta: a résztvevők fele 12 hét alatt súlyának öt százalékát leadta, 26 százalékuk pedig 7 százalékkal lett könnyebb.
A fogyókúrák igazi gondja, hogy a súlycsökkenés utáni időszakban sokan hamar visszahíznak a kiindulási testsúlyra, sőt még tovább is kövérednek. A 12-hetes templomi program után a résztvevők fél évig havonta összegyűltek tapasztalatcsere végett. A teljes kilenc hónapi időszakban a csoport 69 százaléka megtartotta lényegesen lecsökkent testsúlyát.
Az orvosi munkacsoport vezetője hangsúlyozta, a stabil eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy nem egyszerűen fogyókúrát végeztek, hanem igyekeztek életmód váltást is elérni, s ehhez sikerült megszilárdítani a résztvevők hitét is.
Fogyókúra a templomban
Azoknak a különösen súlyos, fekete bőrű amerikaiaknak, akik részt vettek egy 12-hetes, rendszeres templomi találkozóra alapozott fogyókúrában, eredeti testsúlyuk öt százalékát sikerült leadniuk. A sokak számára reményt keltő vizsgálat eredményeit az Amerikai Szívszövetség konferenciáján ismertették.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.