Ennek a típusú ráknak kockázati tényezője az idősebb életkor, az elhízás és minden, ami több ösztrogén hatásának teszi ki a nőt, például a késői menopauza vagy az ezt követő hormonterápia.
Az International Journal of Cancer című szaklap áprilisi számában megjelent tanulmányban 1100 nővel készült felmérés adatait összegzik. E szerint azoknál a nőknél, akik naponta legalább négy teát vagy kávét ittak, fele akkora valószínűséggel jelentkezett endometriális rák, mint a teát-kávét nem fogyasztóknál. Azoknak a nőknek, akik kettőnél több csésze teát ittak naponta, 44 százalékkal volt kisebb kockázatuk a méhrákra.
Azoknál a nőknél, akik csak kávét ittak, nem volt ennyire egyértelmű az eredmény, bár náluk is 29 százalékos kockázatcsökkenést tapasztaltak a kutatók. Susan E. McCann, a kutatás vezetője elmondta, hogy a kávé és tea védőhatása vélhetően a koffeinnek tulajdonítható, ám ez csak az egyik lehetséges ok. Mindenesetre amikor a koffeinmentes kávét fogyasztók adatait vetették össze a nem kávézókéval, nem találtak különbséget a rákkockázat mértékében.
McCann szerint a koffein olyan enzimeket aktivál, melyek csökkenthetik a rákkeltő anyagok hatását a szervezetben. A kutatók úgy vélik, az italokban jelenlévő más anyagok is szerepet játszhatnak, így a flavonoidok és más antioxidáns anyagok, melyek a károsodástól védik a sejteket.
McCann arra is utalt, hogy a vizsgálatukban szereplő kávézó és teázó nők átlagos súlya kisebb volt, mint a többieké, az italok előnyös hatása ezzel is kapcsolatban lehet.
A kávé és tea csökkenti a rák kockázatát
Azoknak a nőknek, akik naponta néhány pohár kávét vagy teát isznak, kisebb a kockázatuk az endometriális rákra, amely a méh nyálkahártyájában növekszik - közölték amerikai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.