A McDonald's étteremhálózat Nyílt Napjain vezetett túrákon keresztül lehet bepillantani az idegenek elől máskülönben elzárt részekbe. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan lesz a sült krumpli mindig ugyanolyan színű és ugyanolyan ropogós, hány másodperc alatt készül el a sajtburger, hogyan tárolják az alapanyagokat és miként kezelik a hulladékot.
Az ételek összetételéről azonban nemcsak a Nyílt Napokon lehet tájékozódni - közölte Vadnai Ágnes, a hálózat kommunikációs menedzsere. Mindenki megtudhatja, hogy menüje mekkora tápértékkel bír, a legtöbbször pedig az is kiderül a csomagoláson olvasható feliratokból, hogy mi egy-egy tápanyag Irányadó Napi Beviteli Értéke, azaz a napi szükséglet hány százalékát fedezi.
Szombaton és vasárnap délelőtt 11 órától délután 6-ig várják a látogatókat az ország 99 McDonald,s éttermében.
A nagyipari hamburgerkészítés kulisszatitkai
Az ország vezető gyorséttermi láncában április 18-án és 19-én megengedik a vendégeknek, hogy belépjenek a konyhába és más, idegeneknek egyébként tiltott zónába. Így elleshetik az érdeklődők, hogyan készül a szendvics, a sült krumpli, a saláta, a desszert.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.