Az Fejér megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának ellenőrei lakossági panasz alapján soron kívül végeztek ellenőrzést, valamint vettek mintát egy székesfehérvári élelmiszeripari vállalkozásnál - közölte Bognár Lajos országos főállatorvos-helyettes, az MgSzH élelmiszerbiztonsági elnökhelyettese pénteken az MTI-vel.
A mintavétel alapján kiderült, hogy az ökológiai tanúsítással rendelkező, Írországban gyártott, Bio gluténmentes fehérkenyér sütőkeverék megnevezésű, lisztérzékenyek számára készített termék glutént tartalmaz.
A Magyarországra behozott termék - akkreditált laboratóriumban - megvizsgált mintáiban ugyanis kilogrammonként 76,5, illetve 53,9 milligramm glutént találtak a szakemberek, amit nem jelöltek a csomagoláson. Hangsúlyozta: az európai közösség ide vágó rendelete alapján a szóban forgó terméket visszahívták a forgalomból.
A hatályos magyar jogszabályok alapján azok a termékek nevezhetők gluténmentesnek, és használhatók a gluténmentes diétában, amelyek kilogrammonként legfeljebb 100 milligramm gluténtartalommal rendelkeznek. Az adott termék gluténtartalmát nem kell feltüntetni a csomagoláson, csak az összetevőket - mondta Králl Mária, a Hunorganic Kft. egyik tulajdonosa pénteken az MTI-nek. Kiemelte: a vizsgálati jegyzőkönyvek alapján mindegyik bevizsgált termékminta megfelel ezeknek az értékhatároknak, illetve rendelkezik a gluténmentes termékekre kötelező OÉTI notifikációval. Králl Mária szerint az ellenőrzést végző hatóság egy olyan jogszabályra hivatkozik, amelyik csak 2012. január 1-jén lép életbe. A társaság tulajdonosa ugyanakkor aláhúzta, hogy a gluténmentes búzakeményítővel készülő termékeket három év múlva sem vonják ki a forgalomból mivel azokat - csökkentett, vagy rendkívül kis gluténtartalmú elnevezéssel - továbbra is fogyaszthatják a lisztérzékenyek.
Glutén volt a gluténmentes biolisztben
Glutént találtak a gluténmentesnek jelölt, Írországból származó lisztben, ezért azt az élelmiszerbiztonsági ellenőrök kivonták a forgalomból. A Heron foods ír bio gluténmentes lisztkeverékek importálásával és forgalmazásával foglalkozó Hunorgarnic Kft. szerint ugyanakkor a hatályos jogszabályok megsértésével történt a zárolás, termékük pedig továbbra is felhasználható a lisztérzékenyek diétájában.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.