Korábban Székely Tamás egészségügyi miniszter egy kormányszóvivő tájékoztatón arról beszélt, hogy a lakossági terhek az infláció mértéke alatt maradnak, a betegterhek 2-2,5 százalékkal nőnek az intézkedés hatására.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden azt közölte, hogy a gyógyszerár-támogatási rendszer átalakítása a legtöbb beteget a már említett módon érinti, azaz a korábban általános 85 százalékos támogatási kulcs 80 százalékra csökken. Ebben a gyógyszerkörben zömmel olyan vérnyomáscsökkentők és koleszterinszint-csökkentők találhatók, melyek ára alacsony, és jelentősen csökkent az elmúlt két évben a gyógyszergyártók közötti versenynek köszönhetően. Számításaik szerint egy doboz gyógyszer térítési díja átlagosan 100 forinttal emelkedik majd, azonban azon súlyos betegek költségnövekedése sem fogja meghaladni a havi 250 forintot, akik egyszerre három-négy készítményt is fogyasztanak ebből a gyógyszerkörből.
A változások másik csoportja csupán a betegek egy részét érinti, mivel a gyomorsavcsökkentők és az enyhe allergia gyógyszerei a jövőben egységesen lesznek támogatva, azonban nem lesz szükség szakorvosi javaslatra a felíráshoz. A betegek tehát a korábbinál jóval egyszerűbben jutnak majd a gyógyszerükhöz, azonban alacsonyabb támogatás mellett - közölte a biztosító. Ennél a gyógyszercsoportnál a magasabb térítéssel történő felírás április 1-jétől érvényes, azonban a korábban felírt receptek kiválthatók magasabb támogatással egész április során.
A biztosító felülvizsgálta a memóriazavarokra és az érbetegségekre ható készítmények támogatását is, és megállapította, hogy egyes készítmények hatásossága nem kellően bizonyított. E gyógyszerek támogatása csökkenni fog, bizonyos esetekben megszűnik. A csökkenés április 1-jétől lép életbe, azoknál a szereknél, ahol a támogatás megszűnik, ez csak július 1-jétől történik majd meg, hogy az orvosoknak legyen idejük a korábbi kezelés felülvizsgálatára.
A korábbi tendenciáknak megfelelően a gyógyszergyártók közötti verseny a fenti intézkedésekkel párhuzamosan működik, így április 1-jétől 227 készítmény ára csökken majd 2,26 százalékkal. A változás bizonyos gyógyszereknél igen jelentős, hiszen 32 termék esetében meghaladja az 5 százalékot. A 32 gyógyszer között van fájdalomcsillapító, gyomorsavcsökkentő, antibiotikum, daganatellenes szer, vérnyomáscsökkentő és allergiagyógyszer is - közölte az OEP.
A támogatási rendszer megváltoztatásának hátterében a csökkenő járulékbevételek állnak. "Csökkenő bevételek mellett a kiadások sem tarthatók a korábbi szinten, ami a gyógyszertámogatás rendszerét sem hagyhatja érintetlenül" - olvasható az OEP sajtóosztályának anyagában.
Mint írták: a támogatotti gyógyszereknél olyan intézkedéseket javasoltak, melyek nem a "fűnyíróelvet" követik, hanem a hatékonysági tartalékok kiaknázását teszik lehetővé, a betegterhek lehető legkisebb növekedése mellett eredményezik a stabilitás megőrzését.
Áprilistól változnak a gyógyszerárak
Április elsejétől változnak a gyógyszerárak, a korábban általános 85 százalékos támogatási kulcs 80 százalékra csökken, ugyanakkor a változások egy része nem jár a patikaszerek térítési díjának növekedésével, 227 készítmény ára átlagosan 2,26 százalékkal csökken.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.