A Dél-Alföldön és országosan is sokkal jobbak a szervkivételi számok, mint tavaly ilyenkor. Arányait tekintve, ha ez ilyen ütemben halad, sokkal jobban alakulhat e tekintetben a helyzet a múlt évinél - mondta Szenohradszky Pál. A társaság internetes adatai szerint idén már több mint kilencven műtétet végeztek, ebből hatvan alkalommal vesét ültettek át.
A szakember hangsúlyozta: az élő donorok kérdése azonban továbbra is sürgető. Nem javul a helyzet, Szegeden például tavaly összesen két alkalommal végeztek élő donor segítségével szervátültetést. Magyarországon továbbra is kevesen segítenek így embertársaikon, pedig a családtagokon kívül, adott esetben, a barátok, ismerősök is alkalmas vese-, illetve májdonorok lehetnének. Ennek a számnak a növelése főleg a dialízisközpontokon és a tájékoztatáson múlik - mondta a professzor.
Míg a norvégoknál, illetve az Egyesült Államokban a vesetranszplantáció több mint ötven százaléka élő donoros, addig nálunk ez hat- nyolc százalék. Ennek legalább húsz százalékra emelése már jelentős eredmény lenne, melyben a felvilágosítás nagyon fontos.
Több a transzplantáció, kevés az élő donor Magyarországon
Bár a szervátültetés idei adatai biztatóak, az élő donoros műtétek száma még mindig rendkívül csekély; legalább háromszorosára kellene emelni Magyarországon az utóbbiak számát - mondta a XV. Dél-magyarországi Transzplantációs Szimpózium megnyitója előtt Szenohradszky Pál, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.