Az orvosok világszerte helytelenítik, hogy vajúdás közben egyenek a szülő nők, azzal az indokkal, hogy egy sürgős császármetszés esetén az altatás alatt a tüdőbe juthat az étel és fulladást okozhat. A helyi érzéstelenítés elterjedésével azonban az utóbbi években drámaian csökkent az ilyen esetek száma.
A szülészek egy része korábban is úgy vélte, rosszat tehet a kismamáknak, ha az akár sok-sok órán át tartó vajúdás közben éheznek. Andrew Shennan, a londoni King's College orvosa és kutatótársai 1426 egészséges, először szülő nőt követtek, akiknek egyik csoportja csak a korábban is engedélyezett vizet ihatta vajúdás közben, másik része azonban ehetett is. Az enni-innivalók közt kenyér, süti, gyümölcs, alacsony zsírtartalmú joghurt, izotóniás ital és gyümölcslé volt.
Sokféle összehasonlítási szempont - spontán hüvelyi szülés és császármetszés aránya, a vajúdás időtartama - alapján nem találtak különbséget a két csoport között. Még a hányás aránya is megegyezett szülés közben: 35 százalék volt mindkettőnél, valamint a világra jött babákra sem volt hatással, hogy édesanyjuk nassolt-e közben.
Nem tabu többé a szülés közbeni eszegetés
Nem orvosi tabu többé a szülés alatti evés: a vajúdás hosszát, a külső segítség igényét és a császármetszés arányát sem befolyásolta, hogy nassoltak-e két fájás közt a kismamák - jelentették brit kutatók a British Medical Journal című szaklapban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.