A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint 2007. szeptember 15-én a hajnali órákban a Budapest XII. kerület Alma utca egyik lakásában dr. G. Á. otthonszülésnél segédkezett. A szülés közben komplikáció lépett fel, ekkor a szülés levezetésében segédkező orvos a mentők segítségét kérte. Az Országos Mentőszolgálat a szülő nőt a Szent János Kórházba szállította, ahol az újszülött meghalt.
A nyomozás során beszerzett adatok, dokumentációk és bizonyítékok, valamint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye is azt támasztja alá, hogy G. Á. nem a szakma szabályainak megfelelően végezte a szülés levezetését - áll a közleményben.
Geréb Ágnes akkor az interneten nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy "Mindent megtettünk, amit csak lehetett, amit szakmailag ilyenkor kell, közben pedig mentőt hívtunk nagyon hamar, az újszülött mentőt is, a rendes mentőt is".
Tavaly már elkezdődött egy per a szülész-nőgyógyász és három társa ellen foglalkoztatás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A vádlottak egy otthon tervezett ikerszülést akartak levezetni 2003 decemberében, de az egyik gyermek - a szülés közben fellépő komplikációk következtében - oxigénhiányos állapotba került, és agya maradandóan károsodott.
Korábban, 2007 októberében pedig a bíróság jogerősen három évre eltiltotta Geréb Ágnest a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától egy 2000-ben lezajlott szülés során elkövetetett foglalkozási szabálysértés miatt.
Újból bűncselekménnyel gyanúsították meg Geréb Ágnest
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.