Eledino García, a tulajdonos három hete vezette be a becsületkasszát Miraya nevű 32 férőhelyes éttermében, hogy visszacsábítsa korábbi vendégeit, akik közül sokan elveszítették munkájukat. Ahogy az AP hírügynökségnek elmondta, a rendszer bevált, hiszen változatlanul megvan a napi bevétele.
Azok, akik a 10 dolláros, háromfogásos napi ajánlatot választják ebédre, nem számlát kapnak, hanem egy borítékot, amelybe annyi pénzt tesznek, amennyit tudnak.
Az étterem vezetője szerint ez is egy megoldás, hogy segítsenek az embereken. Mint mindenki, ők is nehéz időket élnek, hiszen a vendégek számának csökkenésével pénzt veszítenek. A bevezetett rendszer szolidáris megoldást kínál a környéken élőknek, akik hirtelen munka nélkül találták magukat. Spanyolországban a munkanélküliek aránya az elmúlt évben 13,9 százalékra emelkedett.
Garcíának az emberekbe vetett hite kifizetődőnek tűnik. Bár nem ellenőrzi, hogy ki mennyi pénzt tesz a borítékba, úgy tűnik, senki sem akarja őt kihasználni. Azt egyelőre nem tudja, meddig fog működni az új fizetési rendszer. Ez nemcsak attól függ, meddig tart a krízishelyzet, hanem hogy mennyit bír el az étterem költségvetése.
Annyit fizet a vendég, amennyit jónak lát
Egy barcelonai étterem a vendégeket visszahódítva küzd a válsággal: a napi ajánlat fogyasztói annyit fizetnek, amennyit akarnak vagy tudnak.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.