Mérések szerint az amerikaiak átlagosan 9-12 gramm konyhasót fogyasztanak naponta és az európai számítások szerint mi sem eszünk meg kevesebbet. Kirsten Bibbins-Domingo és munkatársai olyan számítógépes programot dolgoztak ki, mellyel modellezték a felnőtt lakosság sófogyasztásának, valamint szív- és érrendszeri halálozásának összefüggését.
A mai társadalomban a legtöbb konyhasó nem az asztalra kerülő ételre szórva jut a gyomrunkba, hanem a péknél vásárolt kenyérfélékben, a készételek mindenféle formájában vagy a konzervekben található. A táplálkozástudomány szakértői szerint napi 5-6 gramm só volna egészséges, mert sok bizonyíték van arra, hogy a túlzott sózás emeli a vérnyomást és fokozhatja a vízvisszatartást, ami különösen szívelégtelenségben hátrányos.
A számítógépes modellezés lehetővé tette, hogy kiszámítsák, az USA területén 2010 és 2019 között hogyan alakulna az infarktus vagy az agyi katasztrófák okozta halálozás, ha csökkenne a konyhasó fogyasztása. Hangsúlyozták, hogy az amerikai lakosság, főleg az élelmiszeripar fejlődése miatt, az 1970-es évekhez mérve mintegy 50 százalékkal több sót eszik és a magas vérnyomás betegség előfordulása ezzel szinte párhuzamosan, hasonló mértékben nőtt.
Ha csupán napi egy grammal kevesebb só lenne az ételben-italban, azt az emberek ízlelése nem is érzékelné, viszont az Egyesült Államokban 250 ezerrel kevesebb szív- és érbetegség keletkezne és egy évtized alatt 200 ezer emberrel kevesebben halnának meg. Ha a sóbevitel a felére csökkenne, tehát az amerikaiak csak napi hat grammot fogyasztanának, több mint egymillióval lenne alacsonyabb a halálozás.
Kirsten Bibbins-Domingo kiemelte előadásában: az Egyesült Királyságban az élelmiszeripar önként vállalta, hogy mérsékli a sóhasználatot a konzervek, tartós ételek készítése során. "A döntéshozók is hozzájárulhatnának ehhez az USA-ban, ha megfelelő szabályozás történne" - tette hozzá.
Kevesebb konyhasó, sokkal kevesebb szívhalál
Ha az Egyesült Államokban csak egy kicsit sikerülne az ételek sózását visszafogni, a szívbetegségek vagy az agyi katasztrófák okozta halálozás jelentősen csökkenne, kiváltképp az afroamerikaiak körében, akik között különösen gyakori a magas vérnyomás és a sóérzékenység. Az erről szóló előadás az Amerikai Szív Társaság konferenciáján hangzott el Floridában.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.