A két fiatalkorú fiú még januárban vette rá közös, 16 éves lányismerősüket, hogy hármasban szexeljenek egyet az egyik XXI. kerületi bevásárlóközpont mosdójában. A lány ebbe bele is ment, arról viszont sejtelme sem volt, hogy a fiúk orvul le is videózták az aktust, ezután pedig a felvételt előbb az iskolában, később a tágabb baráti körükben is terjeszteni kezdték, végül feltették a képsorokat az internetre is.
Az ügyben megindított nyomozás során rövid időn belül azonosították a felvételen szereplőket, illetve a felvétel készítőjét, akik az előállításuk után beismerő vallomást tettek. A BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya ettől függetlenül tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt indított eljárást ellenük, illetve mindazok ellen, akik birtokolták az orvul készített felvételeket.
Orvul lekamerázták, majd a neten terjesztették a szexvideót
Elfogta a rendőrség azokat a csepeli fiatalokat, akik partnernőjük beleegyezése nélkül orvul lekamerázták a vele folytatott közösülésüket, majd az interneten kezdték terjeszteni a felvételt - értesült a HavariaPress.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.