A kutatók szerint a jobb étrend, több mozgás és a testsúly megtartása a vastagbél- és mellrákos esetek számát mintegy 40 százalékkal csökkenthetné egyes országokban, például Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban. "Évente 8 millió ember hal meg rákban világszerte, holott a rák jobbára megelőzhető" - mondta Michael Marmot, aki a Rákkutatási Világalap és az Amerikai Rákkutató Intézet kutatását vezette.
A vizsgálatban 23 szakértő vett részt, akik elemezték 12 gyakori ráktípus előfordulási adatait szerte a világon, valamint az étrendre, mozgásra, testsúlyra vonatkozó adatokat, hogy lássák, milyen mértékben járultak hozzá ezek a tényezők a rákos esetekhez.
A szakemberek javasolják, hogy a rákmegelőző étrend gyümölcsön, zöldségen, teljes kiőrlésű gabonaféléken alapuljon, vörös húsokat, tejterméket és zsírt keveset tartalmazzon. Az étrendre, mozgásra és testsúlyra vonatkozó ajánlások együttes betartása az Egyesült Államokban harmadával csökkentené az olyan tumorok előfordulását, mint a gyomor, méh, prosztata, hasnyálmirigy és a nyelőcső rákja. Ugyanezen arány Nagy-Britanniában 39, a szegényebb országként kiválasztott Brazíliában 30, Kínában pedig 27 százaléknak bizonyult.
"Globális szinten évente több millió rákos esetet lehetne megelőzni, ezért kell most fellépnünk, mielőtt a helyzet tovább romlana" - hangsúlyozta Marmot.
A leggyakoribb ráktípusok harmada megelőzhető lenne
Megfelelő életmóddal a leggyakoribb ráktípusok egyharmada lenne megelőzhető a gazdagabb és negyede a szegényebb országokban - jelentette be tanulmányának eredményét csütörtökön egy nemzetközi kutatócsoport.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.