A kutatók azt vizsgálták, hogyan hatnak a fiatalok testére az előre, hátra és oldalra mozdítható üléslapok. Ehhez hőérzékelő kamerával megmérték a felsőtest vérellátottságát, és az értékeket összehasonlították az óra alatt egy helyben ülő kontrollcsoportéval. Kiderült, hogy az izgő-mozgó diákok belső szerveinek és elsősorban a nyaki tájékuknak a vérellátottsága lényegesen jobb.
"Egy hagyományos széken ülve a test előbb-utóbb összezuhan" - mondja Dieter Breithecker, a munkaközösség szakértője. "A hát begörnyed, a vállak előreesnek, a has és a tüdők összepréselődnek." Az ülő személy azonban nem csupán külső, de belső tartását is feladja ezzel. Következésképp ugyanis kevésbé mélyen lélegzik, és kevesebb oxigén jut a vérébe. Ez hatással van az agy vérellátottságára: a figyelem lankad, a gondolatok éppúgy elkalandoznak, mint a tekintet.
Breithecker szerint a gyerekek gyakran úgy kompenzálják ezt a folyamatot, hogy hintáznak a székkel, vagy ide-oda csúszkálnak - tehát tudat alatt teszik azt, amire a felnőttek a sajtkukac elnevezést használják. Az álló felnőttek hasonló okokból kifolyólag mozognak - szintén nem tudatosan.
A mérési eredmények alapján Breithecker szerint egész hatásmechanizmus-láncot lehet összeállítani. "A nyugtalan, dinamikus ülés több izomösszehúzódást vált ki, ami javítja a vérkeringést, és ezzel több oxigént juttat az agyba - a diák éberebb lesz és jobban összpontosít."
Hogyan maradhatunk éberek?
A sajtkukacdiákok figyelnek jobban: minél tovább ül egy helyben egy diák, annál figyelmetlenebb lesz. A nyugtalan fészkelődés azonban segíti az oxigénellátást, és ez az összpontosításra is kihat. Erre a német Tartás- és Mozgásfejlesztési Szövetségi Munkaközösség és a saarbrückeni egyetem közös kutatása derített fényt - tudósít a Die Welt című német lap online kiadása.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.