A nemzetközi jogvédő szervezet Penélope Cruzhoz és Kate Winslethez intézte felhívását emlékeztetve arra, hogy a londoni Graff Diamond cég 9 százalékban tulajdonosa a Gem Diamonds vállalatnak, amely Botswanában, a busmanok földjén gyémántkitermelésbe akar fogni. Rámutatott arra, hogy a botswanai kormány 2002-ben elűzte a busmanokat a földjeikről többek között azért, hogy lehetővé tegyék a gyémántbányászatot.
Stephen Corry, a jogvédő szervezet igazgatója elmondta: a bánya kiaknázása - a busmanok beleegyezése nélkül - sok országban törvénytelennek számítana. "Amíg a Graff cégnek tulajdona van a Gem Diamonds vállalatban, addig felelős azért, ami a busmanokkal történik."
Penélope Cruzt a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölték Oscar-díjra a Vicky, Cristina, Barcelona című filmben nyújtott alakításáért, Kate Winsletet pedig a legjobb női főszereplőnek járó díjra A felolvasó című filmért.
Jogvédők kérik Kate Winsletet, hogy ne viseljen Graff-gyémántokat
A Graff-gyémántok bojkottjára szólította fel a vasárnapi Oscar-díjátadón részt vevő színésznőket a Survival International.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.