A főorvos szerint a megyei megbetegedési arány az egyik legmagasabb az országban: nyolcszáz beteg jut százezer emberre, ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 600 ezres lélekszámát tekintve 4600-4800 új beteget jelent egy évben. Ebből a betegszámból közel háromezer betegnek kell biztosítani a folyamatos ellátást - közölte Olajos Judit. A legfrissebb adatok szerint a Jósa András Oktató Kórház Onkológiai Centrumában az új betegekkel együtt körülbelül tízezer pácienst gyógyítanak.
Ezért szükségessé vált az ellátás és az eszközpark fejlesztése, amely a tömbkórház-projekten belül valósulhat meg. Az onkoradiológiai osztály vezetője rámutatott: egy 12 milliárd forint értékben megvalósuló beruházás lehetővé teszi egy modern gépekkel felszerelt onkológiai centrum kialakítását.
A fejlesztéseken kívül az új eljárások is segíthetnek a betegek gyógyításában, ilyen új módszer a PET-CT diagnosztika, amely néhány éve jelent meg Magyarországon. A szakmai előadáson ezzel kapcsolatban elhangzott: országosan hat PET-készülékkel rendelkeznek az onkológiai centrumok, ami kevésnek mondható: egy készülékkel havonta körülbelül 260 beteget tudnak megvizsgálni. Ennél többet nem is lehetne: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy évben tízezer beteg vizsgálatát finanszírozza, ráadásul a páciensek egy részének akár hónapokat is várniuk kell a kezelésre.
A beutalási rend a központi várólistához igazodik. Ez azt jelenti, hogy régiónként egy-egy bizottság dönti el, hogy a beteg hol és mikor kaphat ilyen ellátást. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy csak a lakóhely szerinti onkológiai központban részesülhet PET-kezelésben a páciens, hanem bárhol az országban. Ha van szabad kapacitás, azonnal behívják vizsgálatra - mondta a főorvos.
Közel kétezren halnak meg rákban Szabolcsban
Az elsők között szerepel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a daganatos megbetegedések halálozási statisztikáiban: évente 1800 emberen már nem tudnak segíteni az orvosok - mondta Erfán József, a nyíregyházi kórház onkológiai osztályának főorvosa.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.