Barbara Johns, a biológus Edward Nelson lánya már csak pár napra volt apja egykori déli-sarkvidéki kutatóbázisától, amikor a hajójukat ért viharban fejsérülést szenvedett és meghalt - jelentette be Rodney Russ, az expedíció vezetője.
Nelson a Robert Falcon Scott vezette 1912-es antarktiszi expedíció tagjaként a Terra Nova fedélzetén érkezett a bázisra, de háttértámogató lévén nem indult el az ötfős csoporttal a pólus meghódítására. Scott és társai a sarkot 35 nappal később érték el, mint a norvég Amundsen csapata, majd a visszafelé vezető úton mindannyian megfagytak.
Robert Falcon túlélőként hazatért. Évekkel később született lánya, Barbara 93 évesen indult el a Spirit of Enderby nevű új-zélandi hajóval, hogy meglátogassa apja laboratóriumát. A végzetes baleset mintegy háromszáz kilométerre az Antarktisztól érte.
Az Antarktisz közelében halt meg a 93 éves nő
Pár nappal célja elérése előtt, szerdán meghalt az a 93 éves nő, aki felfedező apja 1912-es útját követve indult el az Antarktiszra.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.