Ninette Amariglio kutatásvezető, a tel-avivi Sheba Orvosi Központ munkatársa az eset kapcsán arra figyelmeztet, hogy további vizsgálatok szükségesek az őssejteket alkalmazó orvoslás előnyeinek maximalizálása mellett a kockázatok csökkentésére is.
A most megjelent tanulmányban ismertetett eset az első, melynél dokumentáltan őssejtterápia után fejlődött ki agydaganat. Az érintett izraeli fiú egy ritka genetikai betegséggel született (ataxia telangiectasia, Louis Bar-szindróma). Ezzel általában a húszas éveik elejéig élnek a páciensek, mozgásuk egyre romlik, immunrendszerük hibás működése miatt pedig gyakran fordulnak elő náluk fertőzések és rák.
Az izraeli orvosok utólag rekonstruálták a fiú kórtörténetét: 9 éves korában a család Moszkvába utazott, ahol kétszer (10 és 12 éves korában) magzatokból származó idegi őssejteket fecskendeztek be agyába és gerincébe. Egy évvel a második beavatkozás után visszaköltöztek Izraelbe, de ekkor a fiú már kerekesszékbe kényszerült és fejfájásról panaszkodott. A vizsgálatok kiderítették, hogy agytörzsében és a gerincvelőben egy-egy daganat növekszik. 14 éves korában, 2006-ban a gerincvelői tumort eltávolították, azóta a páciens állapota stabil.
A műtétet követő kiterjedt vizsgálatok kiderítették, hogy a daganatot felépítő sejtek között női sejtek is voltak, valamint olyanok, melyek két normális kópiát hordoztak a fiú egyébként hibás génjéből. A megállapítások azt mutatják, hogy a tumorban a befecskendezett idegen magzati őssejtekből származó szövetek lehettek.
Az őssejtkutatók felhívják a gyógyulni vágyó páciensek figyelmét az elővigyázatosságra, mert a nem megfelelő terápia maga is végzetes következménnyel járhat.
Az őssejtterápia miatt lett rákos egy fiú
Magzati őssejtek befecskendezésével elvégzett kísérleti terápia hatására fejlődött ki daganat egy fiú agyában és gerincében - közölték izraeli tudósok kedden a Public Library of Science című tudományos portálon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.