Schiff András az Orbán-kormány bukására várt, májusban újra fellép Magyarországon
A zongoraművész 2011-ben jelentette be, hogy amíg az Orbán-kormány van hatalmon, nem ad koncertet Magyarországon.
A zongoraművész 2011-ben jelentette be, hogy amíg az Orbán-kormány van hatalmon, nem ad koncertet Magyarországon.
HVG
A fesztivál bejelentette az utolsó, eddig nem ismert nemzetközi nagyszínpados headlinert.
HVG
A Generál és a Piramis együttes legendás énekese elmondta: tetőtől talpig egyedül tud mosakodni, ami a sztrók után óriási bravúr, de lelki nyugalom kell hozzá.
HVG
Dér Heni, Curtis és Cooky adták elő a Fidesz és a szélsőséges Vadhajtások kampánydalát, amihez ByeAlexnek is volt pár keresetlen, nyomdafestéket nem tűrő gondolata.
HVG
Nemcsak a személyével, de a tőle a közösségi médiában megosztott dal szövegével is erősen állást foglaltak a közmédia munkatársai.
HVG
A Carson Coma frontembere a vagyonvisszaszerzési hivatal és a börtön kilátásától nyomasztott NER-esek problémáiról írt egy könnyed dalocskát.
HVG
A Hősök rappere a nemi szervét fogdosva üzent Gulyás Gergelynek a Rendszerbontó Nagykoncerten.
HVG
Kigyúrt karikatúrát tett közzé a magyar szupersztár a Tisza Párt elnökéről.
HVG
Lehet ezt még fokozni?
HVG
Mehringer Marcit, Vitáris Ivánt, Pajor Tamást, Sisit és Prieger Zsoltot többek között arról kérdeztük, éreznek-e rendszerváltó hangulatot, miért tartották fontosnak a kiállást két nappal a választások előtt, és miért üt ma is legalább akkorát a Mocskos idők, mint több mint harminc évvel ezelőtt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem szeretné, ha Eckü a fejére rakná a heréjét.
HVG
A rapper azt kéri az eseményre kilátogatóktól, hogy nem üljenek fel semmilyen provokációnak. Ő maga nem lép fel rajta.
HVG
Mindkét párt előszeretettel játssza az István, a király egy-egy kultikus részletét, de úgy tűnik, a szerzőpáros erről egységesebben gondolkodik, mint magáról a politikáról.
HVG
„Hagyjuk magunk mögött ezt a feszültségekkel teli, megosztottságot teremtett időszakot, és lépjünk tovább egy friss, felvilágosult, bátor, szabad és demokratikus Magyarország irányába” – írta a zenész a Facebookon.
HVG
Bár a helyszín ellehetetlenülése miatt egy ideig úgy volt, talán nem is lesz Kolorádó Fesztivál, végül Kálózon rendezik meg az eseményt, amelynek most az első programjait is bejelentették.
HVG
Szülei elváltak, édesapja visszaköltözött Egerbe, és ott új családja lett, többé anyagilag sem támogatta a családot – mondta el egy interjúban Koncz Zsuzsa, hozzátéve, ezzel együtt is szép gyerekkora volt.
HVG
Az alkotást a 2A terminálon, az utasmóló felé vezető folyosón helyezték el.
MTI
A József Attila- és Erkel Ferenc-díjas író, művész 94 éves volt.
MTI
A magyar nóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója 92 éves volt.
HVG