#WHO

Kanyaró: jól halad az oltókampány, de még mindig sok a halott

Világszerte 78 százalékkal esett vissza a kanyaró okozta halálesetek száma 2000 és 2012 között az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint. A friss adatok alapján a WHO szakemberei úgy vélik, hogy ebben az időszak alatt 13,8 millió halálesetet sikerült megelőzni. Az immunizáció jó szintjének és a gyermekeket célzó védőoltáskampányoknak köszönhető az eredmény – ismertette pénteken a BBC News.






Nem bizonyítható a szándékos HIV-fertőzés, korrigált a WHO

Közleményben korrigálta kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a görög HIV-fertőzöttekről szóló tanulmányát. Téves következtetéseket vontak le ugyanis a jelentés készítésekor, mivel nincs bizonyíték arra, hogy önfertőzés miatt nőtt meg Görögországben a HIV-betegek száma – olvasható a szervezet európai irodájának oldalán.







A csehek isszák el leginkább a pénzüket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló felmérése alapján a Nezavisne Novine című boszniai napilap kiszámította, hogy az átlagfizetésekhez és a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva a legtöbbet a csehek költenek alkoholra.


Orbán WHO-díja: van az a dohány

Köszönettel tartozunk a WHO-nak ezért a Hírcsárdába illő tökéletes paródiáért. Mert igen, nyilván az egészségünk lebegett Orbán szeme előtt a trafiktörvénnyel, mi más.




Ez a betegség öl meg minket a legnagyobb valószínűséggel

A WHO szerint a szív- és érrendszeri betegségek után a rák, a cukorbetegség és a krónikus tüdőbetegségek okozták a legtöbb halált. Tavaly 17 milliós embertömeg halt bele kardiovaszkuláris betegségekbe. A fejlett országokban a halálesetek 87 százalékát, a szegény országokban csak 36 százalékát okozzák szív- és érrendszeri betegségek.


Sötét jövőkép: ez fenyegeti az emberiséget

A nem fertőző betegségek fenyegetik ma leginkább az emberiséget. A legfrissebb becslések szerint a világon évente 34,5 millióan halnak meg nem fertőző betegségekben, ez az összes haláleset 65 százaléka. 2030-ban 50 millió lehet a nem fertőző betegségek áldozatainak a száma.