A Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós kölcsön miatt vizsgálódik az EU csalásellenes hivatala
Az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke tagadta a vádakat.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke tagadta a vádakat.
hvg.hu
Az ügyben Hosszú Katinka is megszólalt, és az úszószövetség intézkedését sürgette.
hvg.hu
Bizonyítható, hogy a legmagasabb szintekig is eljutottak a jelzések a gyermekvédelmi intézmények tűrhetetlen állapotáról, a kormány és a kormánypártok mégis folytatták az ágazat kivéreztetését – írja a HVG hetilap friss, csütörtökön megjelenő száma.
hvg.hu
Gond volt a gyorsítórakétával és az űrhajóval is a Starship második, egyébként viszonylag sikeresnek ítélt tesztje során, mutat rá a most lezárult vizsgálat.
hvg.hu
A gyermekvédelmi intézményrendszerbe vetett „közbizalom helyreállítása érdekében” külön bizottságot hozott létre egyhangú döntésével a Fővárosi Közgyűlés a bicskei gyermekotthonban történtek kivizsgálására. Egy belső vizsgálat már folyt a fenntartó önkormányzatnál ez ügyben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Törvényes, szabályos és indokolt volt a Kúria szerint, hogy megjelenhetett a K. Endre kegyelméről szóló határozatot is tartalmazó dokumentum folyóiratukban.
hvg.hu
A koppenhágai rendőrség szerint „nincs elegendő indokuk” a nyomozás folytatására.
hvg.hu
Az erről szóló határozat egészen siralmas képet fest a cégnél az incidens idején uralkodó IT-biztonsági állapotokról.
hvg.hu
Emiatt pedig mindkét pénzintézet kapott 10 millió forint bírságot.
hvg.hu
A szülők feljelentést tesznek.
MTI
A lengyel Legfelsőbb Számvevőszék vizsgálatot indítványozott az adásvétel ügyében.
hvg.hu
Az elmúlt időszakban több, szemaglutid-alapú elhízás- és diabétesz elleni gyógyszer kapcsán is terjedni kezdett, hogy azok szedése öngyilkos gondolatokat ébreszthet az emberekben.
hvg.hu
Svédországi kutatók elemezték azt a három leletet, amelyekről kiderült, hogy tizenéves skandináv gyerekek rágták meg őket – nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt. Még azt is meg tudták állapítani, milyen betegségben szenvedtek.
hvg.hu
Az Európai Űrügynökség az eddigi legköltségesebb és legösszetettebb projektjét valósíthatja meg. Ez a LISA, amelynek keretében három műszert telepítenek az űrbe, hogy ott mérjék a gravitációs hullámokat.
hvg.hu
Az amerikai versenyhatóság szerint torzíthatja a piacot és a még csak kibontakozóban lévő versenyt, hogy a világ legnagyobb technológiai vállalatai dollármilliárdokat fektettek be a mesterséges intelligencia fejlesztésébe.
hvg.hu
A történtek hatására az USA átmenetileg felfüggesztette a szervezet támogatását.
MTI
A Pocketpair által fejlesztett Palworld öt nap alatt 7 millió előfizetőre tett szert, a sikertörténet pedig a Pokémon jogait birtokló Pokémon Companynak is feltűnt.
hvg.hu
Ma még többe kerül bevetni a mesterséges intelligenciát, mint megtartani az emberi munkaerőt – mutat rá a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) friss kutatása.
hvg.hu
Kivizsgáltatja a legfőbb ügyész, hogy a nyomozóhatóság vagy az ügyészség részéről történt-e mulasztás abban az ügyben, amikor egy encsencsi férfi más bűncselekmények miatt már gyanúsított volt, de megszüntették a letartóztatását, majd ezután pár nappal meggyilkolt egy idős nőt.
hvg.hu
Az Illinois-i Egyetem kutatói szerint az, hogy ki mennyire képes a tájékozódásra, leginkább a neveltetésben, nem pedig a génekben keresendő.
hvg.hu