#Victor Ponta








Ponta is érintett lehet egy korrupciós ügyben

Victor Ponta román miniszterelnök is érintett abban a számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben, amely miatt múlt héten kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) - írták a szerdai román lapok.



Nekimentek Pontának, de visszapattantak

A Keresztény-liberális Szövetség (ACL) azzal vádolta meg az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a kormány több sürgősségi rendeletével választási csalást készített elő.




Egy német kerülhet Románia élére - és ez a magyaroktól függ

Egy német politikus kerülhet Románia élére novemberben. A liberális pártot irányító Klaus Johannisnak van a legnagyobb esélye, hogy az egyesülő ellenzék jelöltjeként felvegye a versenyt Victor Pontával. A szociáldemokraták vezetője ugyanis arra kényszerült, hogy hátrahagyja a miniszterelnöki széket és megpályázza az elnökséget. Sok múlik azon, hogyan szavaznak majd a romániai magyarok.