A kínai vezetés az alacsony jövedelmű rétegek bérének emelésével és a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok vezetői fizetéseinek csökkentésével is segítené a jövedelmi egyenlőtlenségek elleni harcot.
A vatikáni szinóduson részt vevő püspökök egy része szorgalmazta, hogy az egyházon belül nagyobb szerephez jussanak a nők mind a tisztségek betöltésében, mind pedig az "új evangelizációval" kapcsolatos munka felelősségének megosztásában.
Kapitány István, a Shell európai kiskereskedelmi üzletágának alelnöke 2012. december 1-jével elhagyja jelenlegi pozícióját, és a Shell üzemanyagok és kenőanyagok üzletágának Észak- és Latin- Amerikáért felelős elnökeként Houstonban folytja munkáját.
Háled Mesaal, a Hamász palesztin szervezet emigrációban élő politikai vezetője távozik a szervezet éléről - közölték vasárnap politikai és diplomáciai források.
A magyar cégvezetők tipikus stresszkezelési módszere egész vállalatokat dönthet romba – erre enged következtetni egy régiós felmérés, melynek során ezer vezető személyiségét és értékrendszerét vizsgálta Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Romániában az Assessment Systems International.
Ágostonné Előd Beáta lett a Budapest Citi Szolgáltató Központ vezetője, és az Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban működő Citi Közös Szolgáltatások Szervezet adminisztrációért felelős régióvezetője - számol be a Világgazdaság.
Adrian Cernăuţan a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. új vezetője. A világcég romániai tagvállalatától érkező közgazdász végzettségű szakember szeptember elejétől foglalja el pozícióját a hazai leányvállalat élén.
A felsővezetők motiválhatóságát vizsgáló globális felmérés szerint a résztvevők átlagosan akár 28 százalékos fizetéscsökkenést is örömmel elfogadnának, ha olyan munkát végezhetnének, amelyet valóban élveznek. Ez is mutatja, hogy a pénz – legalábbis önmagában – nem boldogít, az ösztönzők átfogó rendszere képes csak megteremteni a csúcsvezetők motiváltságát. A PwC nemzetközi kutatása rámutatott arra is, hogy a felsővezetők jobban szeretik az azonnali, kézzelfogható premizálást, szemben a jövőben megvalósuló, akár nagyobb volumenű jutalmakkal.
Grósz Judit lett a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért, "evangelizációjáért" felelős szervezeti egységének, a DPE-nek (Developer and Platform Evangelism) a vezetője, amely a világcég fokozatos átalakulásának egyik kiemelt, stratégiai jelentőségű területe lett. Vass Gábor érkezésével pedig a KKV-szektor és a cloud-megoldások területei is a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak.
Több minisztérium is összeállította vezető beosztású munkatársainak listáját és bérezésüket, miután az MSZP-s Nyakó István a "karcsúbb állam" koncepciójának megvalósulásáról érdeklődött a kormánytagoknál.
A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága (MNB FB) szerint 2011. júliustól 2012 júniusáig összességében szervezett és fegyelmezett gazdálkodást folytatott a jegybank, de a bérszínvonal továbbra is túlzottan magas, különösen a vezetői béreket tekintve. A jegybankelnök megalapozatlannak tartja a kritikákat.
Évről évre nő a kínai bankvezetők fizetése. A legnagyobb pénzintézetek élén állók az idén már akár több mint 60 millió forintnak megfelelő éves fizetést vihetnek haza, ami a városi dolgozók átlagbérének csaknem ötvenszerese.