Óriási mínuszt produkáltak a pénzügyi cégek
A hazai pénzügyi vállalkozási szektor már az egymást követő ötödik évben volt veszteséges, legutóbb 2008-ban sikerült összességében pozitív eredményt elérnie.
A hazai pénzügyi vállalkozási szektor már az egymást követő ötödik évben volt veszteséges, legutóbb 2008-ban sikerült összességében pozitív eredményt elérnie.
MTI
A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) 429,443 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el az idei év első háromnegyed évében, szemben a tavaly év végi 587,708 millió forintos nyereséggel, miközben üzemi eredménye a tavaly év véginél valamivel magasabb, 594,631 millió forint lett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek este.
MTI
Várhatóan veszteséges lesz a hétfőn záruló Leonardo-kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A tárlatot eddig hatvanezren látták, de körülbelül százhúszezer látogató kellene ahhoz, hogy a 210 millió forintos költség megtérüljön. A veszteség kifizetését a pécsi önkormányzat vállalta – írja a Dunántúli Napló.
hvg.hu
Halottnak nyilvánítottak egy amerikai tengerészgyalogost, aki a Perzsa-öbölbe vetetette magát egy MV-22-es Osprey billenőrotoros repülőgépről, amikor úgy tűnt, hogy a jármű vízbe zuhan - közölte vasárnap az amerikai haditengerészet.
MTI
A ONE nemzetközi érdekvédelmi szervezet jelentése szerint évente több mint 1000 milliárd dollárt veszít a globális gazdaság a korrupció miatt, ez a világ GDP-jének 0,6 százaléka.
hvg.hu
A mostani hadműveletek kezdete óta a legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az ukrán önkéntes belügyi alakulatok a Donyeck melletti Ilovajszknál – ezt Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója mondta csütörtökön.
MTI
Az európai RTL is megérzi a magyarországi reklámadót: a cég részben ezzel az új adófajtával magyarázta, miért romlott a médiabirodalom helyzete egész Európában. A hvg.hu becslései szerint 2015-ben fog a leginkább fájni a reklámadó az RTL-nek, amikor a magyar tévétársaságot érintő elvonás a 8,6 milliárd forintot is elérheti.
MLF
Tetemes veszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi eredményhez képest az OTP Bankcsoport a második negyedévben. Igaz, a korrekciós tételek sokasága miatt a két időszak teljesítménye nehezen összevethető.
MTI
A CIB Bank konszolidált vesztesége adózás után tavaly az első fél évben 57,7 milliárd forint volt, az idei első félévet 34 milliárd forintos veszteséggel zárták.
MTI
Az egy évvel korábbi 4,18 milliárd dollárról 181 millió dollárra csökkent az amerikai Citigroup nettó nyeresége 2014 második negyedévében.
MTI
Az osztrák Erste Group a csoport magyar és román érdekeltségeinek gyenge eredményei miatt rekordösszegű, 1,6 milliárd eurós (495,8 milliárd forintos) konszolidált veszteségre számít 2014-ben - jelentette be a társaság csütörtökön.
MTI
Fontos magánvádas tárgyalás és várhatóan ítélet is lesz hétfőn. Hernádi Zsolt Mol-vezér ellen a társaság korábbi vezető jogtanácsosa indított pert, mivel szerinte az elnök-vezérigazgató horvátországi korrupciós ügye miatt jelentősen csökkent a vállalat részvényeinek értéke. Ha jogerősen felmentik Hernádit, akkor a horvátoknak is fel kellene menteniük a Mol vezetőjét, jogi képviselői pedig kezdeményezhetik a nemzetközi körözés érvénytelenítését is.
hvg.hu
A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
MTI
Keveset adott el játékkonzoljaiból, ezért veszteséges volt a harmadik negyedévben a japán Nintendo. A játékgyártó szerdai jelentése szerint a harmadik negyedévben 8 milliárd jen vesztesége volt, és ez gyakorlatilag lenullázta a második negyedében elért 8,6 milliárd jenes nyereséget. A harmadik negyedéves bevétele a cégnek 115 milliárd jen volt, kicsit kevesebb, mint egy évvel korábban.
MTI
Évente 3,4 milliárd dollár veszteséget okoz a palesztin gazdaságnak, hogy Izrael korlátozásokat tart érvényben a Ciszjordánia hatvanegy százalékát jelentő úgynevezett "c" zónában – derül ki a Világbank kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
MTI
Tovább emelkedett a Bang & Olufsen (B&O) dán luxus audiovizuális termékgyártó adózás előtti vesztesége az idei pénzügyi év első negyedévben.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank első félévi vesztesége 41,6 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 27,1 milliárd forintos nyereséggel szemben - tette közzé a jegybank féléves beszámolójában honlapján.
MTI
A hitelintézetek az első negyedévi kedvező eredményfolyamatok után a második negyedévben összességében ismét komoly veszteséget szenvedtek el - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján pénteken közzétett gyorselemzésében.
MTI
Akár 100 millió dollárt – körülbelül 22 milliárd forintot – is meghaladó veszteség érheti a Goldman Sachs befektetési bankot, mivel a keddi kereskedésben egy számítógépes hiba miatt téves árakon adott megbízást a kereskedési rendszer több opcióra vonatkozóan is. Egyes nyugati tőzsdéken kedden zavart is okozott a számítógépes hiba.
hvg.hu
Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után – tette közzé a bank csütörtökön tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
MTI