Olyan hangosan veszekedett két újságíró egy vb-s sajtótájékoztatón, hogy a marokkói focista még a kérdést is elfelejtette – videó
Brahim Díaz rémült tekintete mindent elárul.
Brahim Díaz rémült tekintete mindent elárul.
HVG
A házaspár tagjai egy interjúban beszéltek arról, bár nem akarják, hogy ikreik úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük, de azért akadnak feszültségek köztük.
HVG
Az 59 éves áldozatot az úttesten fekve találták meg. A feltételezett tettes 19 éves.
HVG
Az ittas férfi azzal fenyegetőzött, hogy „megöli, kettévágja” vitapartnerét.
HVG
A techmilliárdos megbánást tanúsított, miután összeveszett Donald Trumppal, és több posztban is súlyos vádakat fogalmazott meg az elnökkel szemben.
HVG
Az első randin nem mindegy, ki fizet, de a párválasztási döntésekben keveseket érdekel a másik anyagi helyzete. Aztán a kapcsolatban a pénzen megy a legtöbb vita. A magyarok harmada havonta vagy gyakrabban veszekszik a pénz miatt.
HVG
Azt mondta, "lehet, hogy túlzás volt propagandistának nevezni". Dezső András volt az, aki megszerezte a rendőri jelentést a Magyar–Varga-veszekedésről még március elején, majd megkereste ezzel Magyart.
hvg.hu
Varga Judit volt férje ragaszkodott ahhoz, hogy "ez egy jól felépített kommunikációs kampány". Amikor az ATV műsorában szembesítették azzal, hogy lepropagandistázta lapunk újságíróját, aki pedig nem állította, hogy fizikai erőszak történt, és erre a rendőrségi feljegyzés sem utal, Magyar azt mondta, "mégis olyan az optikája". Beszélt a Völner-Schadl-ügyről és üzent Rogán Antalnak is, aki szerinte jól tenné, ha elhagyná az országot.
hvg.hu
Az ittas ózdi pár zavarta a többi utast, ekkor kérték meg őket, hogy hagyják el a várótermet.
hvg.hu
Érdekes megállapításokat tettek a szlovák Kassai Állatorvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem munkatársai és brit szakemberek rengeteg macskás videó megtekintésével. Kiderült, ha kölcsönös a viselkedése két macskának, akkor csak játszanak egymással, még ha úgy tűnik is, hogy verekednek.
hvg.hu
A rendőrség három embert már elő is állított.
hvg.hu
Douglas Ramsey korábban harminc évig dolgozott a húsiparban.
hvg.hu
A férfi 2015-ben a 14 éves, 2018-ban a hatéves lányával szexuális cselekményt is végzett, anyjuk pedig nem védte meg őket.
MTI
A párhoz közel álló informátor szerint „visszatért Tusup régi, üvöltözős énje”.
hvg.hu
Egyáltalán nincs gond azzal, ha egymáshoz közel álló emberek hevesen vitatkoznak, csak az nem mindegy, hogy milyen stratégiával teszik ezt – állítják amerikai szakemberek.
HVG
Egy baráti összejövetel fordult át veszekedésbe, majd előkerült a pisztoly.
hvg.hu
Bátor vendég fékezte meg a kötekedőt.
hvg.hu
Egy brit kutatás szerint az alkohol és a túl magas elvárások helyett idén a politika fogja okozni a legtöbb fejfájást.
hvg.hu
A budapesti rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
hvg.hu
Oleg Szokolov azt állítja, a nő késsel támadt rá.
MTI