Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, már veseelégtelenség is kialakult nála
Újabb jelentés érkezett a Vatikántól, a szombati helyzethez képest jobban van a pápa, de nem sokkal.
Újabb jelentés érkezett a Vatikántól, a szombati helyzethez képest jobban van a pápa, de nem sokkal.
hvg.hu
Bár nem ez az első alkalom, hogy sertésvesét ültetnek egy emberbe, de egy 54 éves amerikai nő abban biztosan első, hogy emellett még egy szívpumpát is kapott a 9 napos beavatkozás során.
hvg.hu
Laboratóriumban tenyésztett emberi vesesejtek segítségével készítettek új, mesterséges vesét a Kaliforniai Egyetem kutatói – ha beválik, az fontos előrelépés lehet a szervátültetések terén a jövőben.
hvg.hu
Gálvölgyi Jánosnak mindkét veséje leállt, ezért még mindig ápolásra szorul, de még a hónapban újra színpadra áll és újra játszani akar.
hvg.hu
Véres hasmenést okozó baktérium támadott meg több mint tucatnyi csecsemőt Romániában. Két kisgyerek már meghalt a járványban.
MTI
Túlzásba vitt teafogyasztás okozhatott súlyos veseelégtelenséget egy amerikai férfinál – írja csütörtöki számában a New England Journal of Medicine az arkansasi orvosi egyetem kutatóira hivatkozva.
MTI
A prágai állatkert két héttel ezelőtt kénytelen volt elaltatni azt a tavaly júliusban született ritka szumátrai tigriskölyköt (Panthera tigris sumatrae), amelynél súlyos, veseelégtelenséget eredményező öröklődő betegséget diagnosztizáltak - közölte az intézmény a honlapján.
MTI
A hétfőn, 92 éves korában elhunyt Bárdy György a Szent Imre Kórház nefrológiai osztályának gondozottja volt – írta a Blikk.
hvg.hu
Az orvosok pénteki tájékoztatása szerint rosszabbodott Oscar Niemeyer állapota, akit napok óta kórházban kezelnek. A 104 éves, világhírű brazil építészt át kellett szállítani a szubintenzív osztályra abban a Rio de Janeiró-i kórházban, ahová napokkal ezelőtt vitték be kiszáradás miatt.
MTI
A veseelégtelenség korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet szakemberek a Vese Világnapja alkalmából.
MTI
Egy nagyméretű amerikai tanulmány eredménye arra utal, hogy sok esetben nem elég a heti három vesedialízis ahhoz, hogy a páciensek vérét a benne felhalmozódott méreganyagoktól megtisztítsa.
MTI
A veseelégtelenség a cukorbaj egyik vezető szövődménye, ám amerikai kutatóknak állatkísérletben magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú étrenddel, úgynevezett ketogén diétával nyolc hét alatt sikerült visszafordítaniuk egereknél ezt az állapotot.
MTI
A veseelégtelenségben szenvedő páciensek, akiknek dialízisen kell átesniük, éppen olyan jól vannak az otthonukban elvégzett vesepótló kezelés eredményeként, mint akkor, ha egy dialízisközpontban kezelték őket - állapították meg amerikai kutatók.
MTI