#Vekerdy Tamás

Rubik Ernő: „A készen kapott, tekintélyelvű tudás elnyomja a kérdezés szabadságát”

A gyerekek a belső motivációjukat és kíváncsiságukat megőrizve kell, hogy megértsék a világot – mondja a hvg360-nak adott exkluzív interjúban Rubik Ernő, akinek a világ számos pontján egyszerre jelent meg könyve a bűvös kocka történetéről. A feltaláló elmesélte, milyen tanuló volt, hogy miért tartja magát mindenben amatőrnek, elmondta, milyen érzés volt először kirakni a bűvös kockát, és azt is, hogy mit gondol azokról, akik a neten talált útmutatók alapján rakják ki a kockát.








Meghalt Vekerdy Tamás

Nyolcvannégy éves korában, szerdán hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás – közölte a pszichológus, író családja. Idén tavasszal Vekerdy azt mondta, egész életében a szabadságra törekedett. Mostanában már nem tett mást, mint sétált, olvasott, és elment előadásokat tartani. „Ha megkérnek, mindenféléket csinálok, mintha még élnék, de ez csak a látszat. Miért kéne olyan sokáig itt maradni?” – mondta áprilisban.


Miről lehet felismerni a waldorfosokat?

Szegény munkásgyerekek taníttatására alapították száz éve az első Waldorf-iskolát, de ma már többnyire jómódú szülők csemetéi járnak az alternatív tanodákba. Nem ez az egyetlen ellentmondás, amely a világméretű iskolahálózatot kíséri.



Vekerdy: Engedelmes rabszolgákat nevelünk

A pszichológus úgy jellemezte a köznevelési törvény módosítását, hogy katasztrófa a gyereknek és katasztrófa a társadalomnak is. Egyre kevesebb dologban bízhatnak az alternatív iskolák – véli.




Akadémiai tag lett Alföldi Róbert

Új tagokat választott szakosztályaiba a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén. Vekerdy Tamás címzetes tag lett.






Winkler Márta: "A nehezen kezelhető diákok edzettek tanítóvá"

A 60-as évektől próbálta szétfeszíteni az akkori egyenoktatás kereteit, majd 1988-ban megalakította az első alternatív iskolát, a most 30 éves Kincskeresőt. Úgy véli, a játék, a mozgás, a gondolkodni tanítás a legfontosabb az iskolában, és ezeket bármilyen rendszerben, bármilyen felügyelet mellett el lehet érni, ha a tanító rendelkezik belső szabadsággal. Winkler Mártával beszélgettünk, aki szerint az értelmetlen iskolai szabadság ugyanolyan káros, mint az értelmetlen előírások betartása.