#vasúti baleset



Nyomoz a rendőrség a szentesi vasúti baleset miatt

Tömegszerencsétlenséget okozó, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a hétfőn Szentesen történt vasúti baleset ügyében – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.










Gyanúsított lett a spanyol mozdonyvezető

A spanyol rendőrség pénteki bejelentése szerint nem nyolcvan, hanem 78 halálos áldozata volt a Santiago de Compostela közelében bekövetkezett vonatszerencsétlenségnek. Megerősítették azt is, hogy a mozdonyvezetőt gyanúsítottként kezelik, és a kórházban rendőri őrizet alatt tartják.


Francia vonatbaleset: átnézték a váltókat, de nem találtak komoly hibát

Befejezték a váltók ellenőrzését a francia vasúti hálózaton. Körülbelül ötezer szerkezetet néztek át, a vizsgálatot a július 12-i vonatbaleset után rendelték el. A váltok nagyjából öt százalékánál volt szükség beállításra, de biztonsági kockázatot sehol nem észleltek – közölte szerdán a francia állami vasúttársaság.


Leesett a peronra egy MÁV-utas, a lányát tovább vitte a vonat

A vonatról akart leszállni egy édesanya a látássérült lányával együtt, de a szerelvény továbbindult, amikor az asszony egy lábbal lelépett a peronra - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal. A portál szerint az utas a peronra esett, lánya pedig fennmaradt a vonaton, és csak a következő állomáson tudott leszállni. A MÁV és a rendőrség is vizsgálja az ügyet.