A rossz nemzetközi hangulat a pesti tőzsdét sem kímélte
A Richter és a Magyar Telekom részvényei azonban így is emelkedni tudtak.
A Richter és a Magyar Telekom részvényei azonban így is emelkedni tudtak.
HVG
Rövid távon felviszik az olajárakat a Trump által bejelentett vámok. Hosszabb távon azonban csökkenés jöhet, mert a vámháború taccsra teszi a világgazdaságot. Ha az USA kemény szankciókat vezet be Iránnal és Oroszországgal szemben, akkor nagyon elszállhatnak az olajárak. A forint érdemi erősödésére a vámháború közepette pedig nem érdemes számítani.
Mexikó elnöke, Claudia Sheinbaum azt közölte, hogy miután egyeztetett Donald Trumppal, mégsem vetik ki most, hanem egy hónappal elhalasztják a vámokat.
HVG
Az arany határidős jegyzése 2856,3 dolláron állt unciánként az amerikai kereskedés kezdetekor, azóta is drágul.
HVG
A világ legnagyobb kereskedelmi bankja, a svájci UBS vezető közgazdásza szerint az Egyesült Államok rosszabbul járna egy kereskedelmi háborúval, mint Európa, Budapestnek pedig kockázatos vállalás lenne olimpiát rendeznie. Miért drágább ma már a tojás, mint a kokain? És mit éreznek majd az európai polgárok Donald Trump vámháborújából? Paul Donovannel az angliai Coventryben, a World Economics Summit (WES) közgazdasági konferencián beszélgettünk.
Donald Trump intézkedéseit elemzi a világsajtó azt követően, hogy az amerikai elnök szombaton bejelentette: védővámokat vezet be Mexikóval, Kanadával és Kínával szemben. Válogatásunk.
hvg360
Az amerikai elnök döntése alapján február 4-től felszámítják a Mexikóval, Kanadával és Kínával szemben már bejelentett vámokat. Kanadának viszont ismét felajánlotta a csatlakozást az USA-hoz, mondván: így elkerülhetik a vámokat.
hvg.hu
Az USA magának is árt a büntetővámokkal, állapította meg a német külkereskedelmi szövetség elnöke, aki szerint nem szabad tétlenül várni, amíg az EU-t is vámokkal sújtja Trump.
hvg.hu
Nem haboztak ellenlépéseket hozni a Donald Trump amerikai elnök által büntetővámmal sújtott államok: Kanada egy egy sor amerikai árucikkre azonnal, másokra később vet ki ellenvámot, Mexikó is hasonlóra készül. Kína a Világkereskedelmi Szervezetnél panaszkodik. Termékek széles skálája drágulhat.
hvg.hu
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vezet be Kanadával és Mexikóval szemben, már csak az olaj kérdés. Trump a BRICS országokat 100 százalékos vámmal fenyegette meg. A dollár erősödött, a forint gyengült.
HVG
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjút a friss GDP-adatokkal kapcsolatban. A tárcavezető elárulta, hogy 2024-es év miért nem a gazdasági növekedésről szólt, ahogy azt a kormányzat ígérte, majd beszélt a reálbérek növekedéséről és a vámháború körüli egyezkedésekről is.
HVG
Zajlanak szakmai szintű egyeztetések, amúgy az EU „arányos választ” fog adni, ha az új amerikai elnök vámháborús intézkedéseket vezet be.
HVG
Az amerikai elnök a jelek szerint nem felejtette el, hogy a kampányban vámháborút hirdetett.
HVG
Már nem Kína Németország legnagyobb külkereskedelmi partnere.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Most sem sok kínai cég dolgozik a Panasonic beszállítói láncában, de azt a keveset is megpróbálják leépíteni.
HVG
A Trump által belengetett vámháborút érdemben kezelni képtelen kanadai kormány több tagjai is lemondott, s a miniszterelnök távozása is asztalra került. A leendő amerikai elnök által kirobbantott vita után Trump megadta a kegyelemdöfést: Teljesítsék az emberek vágyát és legyenek amerikai állam, akkor nem annyit adózni!
HVG
A Kínából, Kanadából és Mexikóból behozott termékekre.
HVG
Más országokba telepítik az exportot a jövőbe tekintő kínai cégek, hogy termékeik bejuthassanak az USA piacára akkor is, ha Trump 60 százalékra emeli a vámot.
Lengyel Miklós
Az Európai Unióban felmerült a lehetősége annak, hogy kényszerítenék a kínai cégeket: uniós támogatásokért cserébe adjanak át technológiát az európai vállalkozásoknak.
hvg.hu
A Biden-kormány által felmondott adóegyezmény újrakötése könnyebb lesz Trumppal, ezen kívül Magyarország autóexportra specializálódott uniós tagként és sebezhető feltörekvő gazdaságként csak veszíthet az új elnökön. Bár Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország az előző Trump-cikluson sem nyert. Az EU-nak egy évre van fegyverzete gazdasági háborúhoz, de egyelőre úgy tűnik, az Európai Bizottság a harc helyett a bizniszeléssel próbálkozik.