Újabb hollywoodi álompár jelentette be a válását
A Chris Pratt és Anna Faris amerikai színészpár a közösségi médián jelentette be, hogy nyolc év házasság után elválnak.
A Chris Pratt és Anna Faris amerikai színészpár a közösségi médián jelentette be, hogy nyolc év házasság után elválnak.
MTI
Egy angol felmérésből kiderült, a párok egyre többet várnak arra, hogy egybe keljenek. Legtöbbjük úgy véli, a házasság olyan dolog, melyet meg szeretnének lépni, nyomás nélkül.
hvg.hu
Mivel később elvette az asszonyt. Maryt a kapcsolatért kétszer is lecsukták.
hvg.hu
Ben Stiller és felesége, Christine Taylor a hétvégén bejelentette, hogy 18 év után elválnak.
MTI
Ez világrekord lenne, ha megítélné a bíróság Moszkvában, hiszen korábban 4 milliárd dollár volt a világcsúcs. Vlagyimir Potanyin, az orosz oligarcha persze nem akar fizetni. Már nincsenek milliárdjai, kénytelen a fizetéséből élni.
hvg.hu
Érdemes gyakorlatias módon hozzáállni a házassághoz, hogy adott esetben könnyebb legyen az elválás.
MTI
Igencsak rövid a procedúra: ha egy muszlim férj háromszor kimondja a válás szót, onnantól semmis a házasság. Most a bíróságon vizsgálják az ügyet.
hvg.hu
Több kínai vállalkozás újszerű módszerrel segít megmenteni a válságban lévő házasságokat.
HVG
A színésznő a BBC-nek adott interjút, könnyes szemmel beszélt a válás nehézségeiről.
hvg.hu
Január a válás hónapja: ekkor történik a legtöbb szakítás. Tényleg kódolva van már a legelején a kapcsolat halála? A vallási kérdések verik a legnagyobb éket a felek közé? Visszahozható még a kapcsolat, ha megjelent a szerető? Gönczi Dorka párkapcsolati mediátorként segíti a békés megegyezésben a váló feleket. Interjú.
Hercsel Adél
Megszületett a megállapodás Angelina Jolie és Brad Pitt között: a válófélben lévő színész házaspár úgy döntött, mindent megtesznek azért, hogy megvédjék gyermekeiket, ezért a nyilvánosság kizárásával intézik válásukat, továbbá a jövőben igyekeznek egyesíteni a családot.
hvg.hu
Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 50 házasság romlik meg és döntenek úgy a párok – vagy legalábbis az egyikük –, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert.
hvg.hu
N. János biztos benne, hogy másodfokon is felmentik, vissza is költözött két gyermekével a darnózseli házba.
hvg.hu
A középiskolások legalapvetőbb félelme, hogy család nélkül maradnak, az elvált szülők gyerekei és az állami gondozottak pedig még náluk is jobban szoronganak. A középiskolások nagy része retteg a szexuális erőszaktól.
hvg.hu
A színész ellen nyomozást indítottak, ám nem találtak olyasmit, ami miatt tovább kellene folytatni az eljárást – közölte a Szövetségi Nyomozóiroda.
hvg.hu
Kamunak bizonyult a hivatalos gyermekvédelmi vizsgálat szerint, hogy Brad Pitt bántotta volna kamasz gyermekét, Maddoxot egy közös repülés alkalmával. Nem merült fel olyan bizonyító erejű tény, amely igazolta volna a csúnya Jolie–Pitt-válás melléktermékeként felvetődött vádat. Ezt egyelőre csak a hivatalos szervhez közel álló források szivárogtatták ki.
MTI
Sikerült megállapodnia Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak, Pitt egyelőre csak felügyelettel láthatja a gyerekeit.
MTI
A 73 éves Rolling Stones-énekes nyolcadik gyermeke még az idén megérkezik. A boldog mama állítólag végkielégítésként kapta a szép házat New Yorkban.
unknown
Az 52 éves színész nem bírósági úton akar megállapodást elérni hat gyermekük felügyeleti jogáról.
unknown
Miss World University volt egykor a szép Jekatyerina, aki orosznak született, de ma már brit állampolgár. Ezért Londonban válik amerikai férjétől. A bíróság ugyan megítélt neki 3,3 millió fontot és évi 370 ezret a megélhetésre, de Ecaterina Fields ezt kevésnek tartja.
hvg.hu