#válás



„Pontosan tudja, a nő nem fogja túlélni, mert nem lesz ereje elhagyni a bántalmazó férfit”

A helyzet ma sokkal jobb, mint száz éve, amikor a tiszazugi asszonyok méreggel „oldották meg” a családon belüli erőszak problémáját, de egyéni szinten még mindig sokan kerülnek totálisan kiszolgáltatott helyzetbe egy bántalmazó kapcsolatban, menekülési lehetőség nélkül. Erről és a tiszazugi méregkeverőkről szól a Zug című színházi előadás: az alkotókkal beszélgettünk.







Újra zuhan a házasságkötések száma, a legtöbben pedig húsz év házasság után válnak el

Néhány évre sikerült nagyot dobni a házasodási kedven az állami támogatásokkal, de most már visszakerülhet az új házasságok száma a 2000-es évtized közepének szintjére. Kevesebben válnak el, mint egy generációval ezelőtt, viszont kimondottan sokan akkor vetnek véget a házasságuknak, amikor a gyerekeik már felnőttek - derül ki a KSH adataiból.












„A válásra nem szabad úgy gondolni, mintha szörnyűség lenne, a szörnyűség a rossz kapcsolat”

A magyar társadalom még mindig erősen hiszi, hogy a házasságban élők boldogabbak, ezzel együtt a gyerekek egyharmada házasságon kívül születik, még ha ezt a döntéshozók nem is hajlandók tudomásul venni. Miért adják egyre többen válásra a fejüket ötvenes-hatvanas, sőt hetvenes éveikben? Melyek a leggyakoribb válóokok, és hogyan hat vissza a szegénység a házasságok tartósságára? Ezekről is beszélgettünk Tóth Olgával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársával.