150 ezer forintot kért kölcsön a nő, több mint 7 milliót szedett ki belőle az uzsorás házaspár
Hat éven át követelték a havi 100 ezer forint „törlesztőt”, torka elvágásával fenyegették meg.
Hat éven át követelték a havi 100 ezer forint „törlesztőt”, torka elvágásával fenyegették meg.
HVG
Az ügyészség a feltételes szabadon bocsátás kizárásával fegyházbüntetést kért a vádlottra.
HVG
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki a munkáltatójától fél éven át eurót és arany ékszereket lopott. Mindezt úgy, hogy próbaidőn volt, ugyanis egy korábbi bűncselekmény miatt rá kiszabott börtönbüntetését felfüggesztették.
HVG
A férfi ellen most emeltek vádat, beismerte tettét.
HVG
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt emeltek vádat ellene.
HVG
A CNN szerint ez egy új szintje a trumpi bosszúhadjáratnak, ilyen ugyanis eddig még nem történt az elnök politikai ellenfeleivel.
HVG
A felvételt a férfi még 2005-ben készítette, most vádat emeltek ellene.
MTI
A férfiak – apa és fia – a fiatalabbik férfi nevelt fiát keresték, és a fiú barátait megfélemlítve igyekeztek információhoz jutni.
HVG
A Charlie Kirk meggyilkolásával vádolt 22 éves férfi ellen hét vádpontot állapított meg a hatóság.
HVG
Ha bűnösnek találja a bíróság, akár 25 év börtönt is kaphat.
HVG
A 22 hónapos kislány életét a gyanú szerint J. Dávid oltotta ki.
HVG
A hatóság szerint egy ír férfi végzett a turistaként Magyarországra érkezett nővel. Miután megölte, még arra is rákeresett az interneten, hogy a vaddisznók egy erdőben megeszik-e a holttesteket.
HVG
A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, valamint összesen 340 ezer forint értékre terjedő vagyonelkobzást indítványozott vádiratában.
MTI
A francia filmszínésszel szemben Charlotte Arnould színésznő nemierőszak-vádjai alapján indul bírósági eljárás, miután az utóbbi években több hasonló ügye elévülés miatt nem került bíróság elé.
HVG
Az eset egy borsodi településen történt tavaly augusztusban, de csak most emeltek vádat a két fiú ellen.
HVG
A PiS-kormány hajdani miniszterét akár 10 év börtönre is ítélhetik, amiért nyilvánosságra hozta az első két Tusk-kormány (2007-2015) alatt készült védelmi terveket, amiket egy orosz támadás esetére dolgoztak ki.
HVG
HVG
MTI
Marius Borg Hoibyt összesen 32 bűncselekménnyel vádolták meg, várhatóan jövő év elején kezdődik majd a tárgyalása.
HVG
A mozdonyvezető, ha lemond a tárgyalás jogáról, akkor 3 év 10 hónap fogházbüntést kap.
HVG
Két kutyát is pár méteres láncon tartott a kertjében ellátás nélkül.
HVG
Az ügyészség közleménye szerint a mozgalmat egy 55 éves, zalai férfi alapította, terveik szerint szkíta önkormányzatokat és hadsereget is létrehoztak volna. Kétezer éve nincsenek szkíták, itthon mégis ezrek vallják magukat annak.
HVG