Tömegverekedés volt a Ryanair egyik járatán
A Marokkóból Londonba induló járatnak fél órával a felszállás után meg kellett szakítania az útját.
A Marokkóból Londonba induló járatnak fél órával a felszállás után meg kellett szakítania az útját.
hvg.hu
Vitályos Eszter szerint azért sem kapnak megfelelő tájékoztatást az utasok a járatkésésekről, mert a földi kiszolgálók nem akarják vállalni a felelősséget.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Edinburgh-ba visszarepülő gépet rendőrök fogadták, a részeg utasok ekkor már nem hőbörögtek.
hvg.hu
Érdemes a korai járatokra foglalni vagy felkészülni az akár több órás reptéri várakozásra - mondta az állami tulajdonú Budapest Airport egyik vezetője.
MTI
Hétfő este helyett szerda reggel landolt a gép Ferihegyen.
hvg.hu
Tanulságos listát állított össze (a saját hibáiból is) egy New York-i szerző a honfitársainak, akik közül több tízmillióan utaznak külföldre minden évben.
hvg.hu
Az Air Europe járatán volt olyan utas, akit a csomagtárolóból kellett leszedni. A Madridból Uruguayba tartó Boeing Brazíliában hajtott végre kényszerleszállást.
hvg.hu
Eredetileg hosszabb késést jelentettek be, aztán a rövidülésről nem tájékoztatták az utasokat.
hvg.hu
Japánban azután döntöttek a belépődíj mellett a Fudzsi-hegyen, miután sokan fittyet hánytak a hegyi etikettre, szemeteltek, és nem megfelelő öltözékben vágtak neki a hegyi túrának.
hvg.hu
Órákig vártak a fedélzeten ülő utasok, amíg a gép egyáltalán megmoccant.
hvg.hu
Mesterséges intelligenciával tömegével gyártanak kamu szállásadóprofilokat a csalók, aztán ködbe vesznek a bepalizott szállásfoglalók pénzével. A mesterséges intelligencia azonban arra is jó, hogy kiszűrjék őket.
hvg.hu
Ugyanazt az utat járja be, amelyet Petőfi Sándor 179 éve megtett. Szálinger előtt 804 kilométer áll. A többi között Kassán, Eperjesen, Iglón, Losoncon fog megállni.
hvg.hu
A torony a túlsúlyos leszállás miatt készenléti állapotot rendelt el egy időre.
hvg.hu
A hegedűművész ajándék italokkal és tiszteletjeggyel kért elnézést a kellemetlenségért a többi utastól.
hvg.hu
Az egyik Milánóban, a másik Bariban.
hvg.hu
Egy csokorba szedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogy aki az Adriára készül, az a kellemetlen meglepetések miatti szitkozódás helyett inkább pihenéssel tölthesse a vakációt.
Szerencsére éppen nem volt nagy a forgalom.
hvg.hu
Egyelőre tesztjelleggel módosítottak a kutyaszállításra vonatkozó szabályokon.
hvg.hu
A polgári szabadságjogokkal és adatvédelemmel foglalkozó Big Brother Watch nevű szervezet szerezte meg azokat a dokumentumokat, amelyek alapján úgy tűnik, nem tájékoztatták a brit vasút utasait arról, hogy az arcukkal és viselkedésükkel a mesterséges intelligencia tesztjéhez járulnak hozzá.
HVG
Egyre több eszközzel próbálják meg visszaszorítani a turizmust, miközben az országnak szüksége van a vakációzók pénzére.
hvg.hu