Megvan az első magyar aranyérem a párizsi paralimpián
Konkoly Zsófia nyerte 400 méteres gyorsúszásban.
Konkoly Zsófia nyerte 400 méteres gyorsúszásban.
MTI
A Sports Illustrated az összes olimpiai számban megpróbálkozott az érmesek előrejelzésével, néhány magyar eredményt egész pontosan eltaláltak, de azért volt, ami nem jött be.
HVG
Rasovszky Kristóf végig az elsők között úszva, remek úszással nyerte meg a férfiak 10 kilométeres nyíltvízi úszóversenyét, amelyet péntek reggel rendeztek a Szajnában.
HVG
Vizes nap lesz magyar szempontból az olimpia pénteki napja, reggel Fábián Bettina után egy nappal férfi nyíltvízi úszóink is megmártóznak a Szajnában, kajak-kenuban akár négy döntőben is érdekeltek lehetünk, este pedig a döntőért ugranak medencébe férfi vízilabdázóink, de terítéken lesz birkózás, tekvondó, öttusa és hétpróba is.
HVG
Az újdonsült olimpiai bajnoknak meg kellett tanulnia, hogyan dolgozza fel az esélyesség terhét.
Zala György szerint Milák azzal védi meg magát, ha nem nyilatkozik. „Ha ugyanígy csendben készül, akkor hasonló eredményekre lesz képes” – vélekedett az olimpiai bajnok úszó erőnléti edzője.
A mesteredző szerint a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző–versenyző viszony lett.
Betlehem negyvennégy év után az első magyar úszó, aki döntős volt a számban.
hvg.hu
Zala György szerint Milák Kristóf folytatja a pályafutását, de előbb pihennie kell.
hvg.hu
Az AP tudósítója a magyar kollégáitól és az úszók szövetségi kapitányától igyekezett megtudni, miért hallgat az úszózseni.
Milák Kristóf szombaton aranyérmet nyert 100 méter pillangón, ezzel olyan világklasszis úszók mellé csatlakozott, mint Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina.
MTI
Mellettük Gyurátz Réka kalapácsvetőnek, vitorlázóinknak, Vas Blanka országúti kerékpárosnak és a csoportból már továbbjutott női vízilabdázóinknak is szurkolhatunk.
hvg.hu
Valter Attila hatalmas hajrával negyedik lett, a férfi pólóválogatott negyeddöntőbe jutott, a női kardozók hatodik helyen végeztek.
Szurkolhatunk még a cselgáncsozóknak, a női kéziválogatottnak, a vízilabdacsapatnak is.
Szokatlanul sokáig, szerdáig kellett várni, amíg megszületett az első úszóvilágrekord a párizsi olimpián. Az okokat csak találgatni lehet.
hvg360
Kós 200 méter hátúszásban lett olimpiai bajnok csütörtök este.
hvg.hu
Aranyérmet szerzett Kós Hubert a párizsi olimpián a kétszáz méteres hátúszás döntőjében.
hvg.hu
A rapper a 23-szoros olimpiai bajnok úszótól próbált tippeket gyűjteni a medencében.
hvg.hu
A francia úszó szerint – bár Milák gyorsabb nála – a magyar klasszis szerdán messze volt a világcsúcsától.
MTI
Kövesse velünk élőben az olimpia csütörtöki napjának legfontosabb eseményeit!