Kettős magyar siker 400 m vegyesen Monacóban
Kétféle éremből jutott egy-egy a magyar úszóknak a Mare Nostrum elnevezésű körverseny monacói állomásán vasárnap: aranyat érdemelt ki Cseh László, s ezüstöt Kis Gergő.
Kétféle éremből jutott egy-egy a magyar úszóknak a Mare Nostrum elnevezésű körverseny monacói állomásán vasárnap: aranyat érdemelt ki Cseh László, s ezüstöt Kis Gergő.
MTI
A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László először versenyzett az idén, Verrasztó Evelyn pedig megdöntötte a női 100 méteres gyors országos csúcsát csütörtökön, az úszók Budapest bajnokságán a Komjádi uszodában.
MTI
Joanne Jackson 4:00.66 perces eredménnyel világcsúcsot ért el 400 méteres női gyorsúszásban a sheffieldi brit bajnokságon, amely a hazaiak számára egyúttal selejtező is a nyári, római világbajnokságra.
MTI
Már a nyári, római világbajnokságon élni fognak a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szombaton zárult dubaji ülésén jóváhagyott új szabályok, amelyeket azokkal a szuperdresszekkel kapcsolatosan határoztak el, amelyek révén 2008-ban 100-nál is több világcsúcs született
MTI
Michael Phelps májusban egy charlotte-i úszóversenyen tér vissza, miután letöltötte három hónapos eltiltását.
MTI
Bizonyítékok hiányában nem indítanak bűnvádi eljárást a pekingi olimpia nyolcszoros úszóbajnoka, Michael Phelps ellen, akivel szemben kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt folytattak vizsgálatot a hatóságok.
MTI