Négy mázsa aranyat lopkodott össze
Csaknem 4 mázsa aranyat lopkodott ki pénztárcája titkos rekeszében egy nő az Egyesült Államokban a munkahelyéről.
Csaknem 4 mázsa aranyat lopkodott ki pénztárcája titkos rekeszében egy nő az Egyesült Államokban a munkahelyéről.
MTI
Barack Obama amerikai elnök szerint csökken a pénzügyi szektor súlya az amerikai gazdaság egészében a konjunkturális visszaesés hatására. A Wall Street nem lesz olyan fontos és jelentős része a gazdaságnak, mint volt a 70-es, 80-as években, nem fogja annak felét sem kitenni – mondta Obama a New York Times Magazinban.
MTI
Az amerikai elnök csütörtökön megerősítette, hogy a Chrysler csődvédelmet kér, és túlélése érdekében megállapodott a FIAT-tal. Ennek értelmében a FIAT kezdeti 20 százalékot vásárol a Chryslerben, majd a kormányzati hitelek visszafizetését követően többségi tulajdonos lehet.
MTI
Elsöprő lendülettel kezdte elnökségét Barack Obama, aki a válságkezelésre átfogó társadalmi reformokat is építene. A republikánusok egyelőre bénultan figyelnek, ám a kemény programok a demokratákat is megoszthatják.
HVG
Legalább hat amerikai nagybanknál lesz szükség tőkebevonásra azon 19 pénzintézet közül, amelyeken a kormány terhelési próbát végzett - jelentette a Fedtől származó értesülésekre hivatkozva szerdán a Bloomberg gazdasági hírügynökség.
MTI
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az Egyesült Államokban a hazai össztermék az év első negyedében, mert a vállalati teljesítmények romlása, illetve az export 40 év óta legnagyobb mértékű visszaesése elnyomta a fogyasztói kiadások élénkülésének pozitív hatását.
MTI
Egészségügyi szükségállapotot rendeltek el vasárnap az Egyesült Államokban a sertésinfluenza miatt - közölte vasárnap Janet Napolitano belbiztonsági miniszter.
MTI
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerdán beismerte, hogy az Egyesült Államokat jelentős felelősség terheli a jelenlegi gazdasági válság miatt, de azt szorgalmazta, hogy a világ fogjon össze a krízis enyhítésére.
MTI
Mintegy négy kilométerrel vétik el a célt azok a turisták, akik Arizona, Colorado, Új-Mexikó, és Utah amerikai szövetségi államok találkozásánál, a híres "Négy Saroknál" akarják betenni lábukat mind a négy említett államba.
MTI
A csapból is Obama folyik - pestiesen így lehetne tömören összefoglalni a Politico hírportál friss elemzésének lényegét. Az elnök, bár nagyon sokat szerepel, bizonyos esetekben túl sokáig hallgat.
MTI
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) magas rangú illetékesei adták hozzájárulásukat a különösen durva kihallgatási módszerek – így a szimulált vízbe fojtás – alkalmazásához az al-Kaida-tagsággal gyanúsított Abu Zubajdával szemben, méghozzá kihallgatói ellenvetéseinek dacára – jelentette szombaton a The New York Times.
MTI
Pakisztánnak több nemzetközi segélyre lesz szüksége az adományozói konferencián megígért ötmilliárd dollárnál – vélekedett szombaton Richard Holbrooke amerikai különmegbízott.
MTI
Kémkedés vádjával nyolcévi börtönbüntetésre ítélték Teheránban Roxana Saberi iráni-amerikai újságírónőt – közölte szombaton telefonon a francia hírügynökséggel az elítélt családjának egy névtelenül nyilatkozó, közeli ismerőse.
MTI
Párbeszédet ajánlott Barack Obama amerikai elnök a latin-amerikai országok vezetőinek, a kubai-amerikai viszonyban pedig „új kezdetre” törekszik.
MTI
A Fiat és az amerikai kormány nevezi majd ki a Chrysler új igazgatótanácsát, ha sikerül tető alá hozni az olasz járműipari konszern és az amerikai autógyár tervezett fúzióját, derül ki a Chrysler vezérigazgatójának egy belső, vállalati feljegyzéséből.
MTI
Két év alatt egymilliárd dollár segélyt ad Pakisztán stabilizálására az Egyesült Államok - jelentette be Richard Holbrooke amerikai külön megbízott pénteken Tokióban.
MTI
Az amerikai bankszektor átvészelne egy a jelenleginél mélyebb gazdasági válságot is - az előzetes információk alapján ez a fő üzenete a csütörtöki USA Today szerint annak a tesztsorozatnak, amelyet a pénzügyminisztérium hajtott végre az utóbbi hetekben.
MTI
Az amerikai választók több mint fele az interneten követte a politikát az elnökválasztás évében, 2008-ban; ezt a határt első ízben lépték át az Egyesült Államokban - derült ki a Pew kutatóintézet felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön ismertették.
MTI
Megnevezte az amerikai kormány azt a hat jelzáloghitelezőt, amely elsőként kapcsolódik be a házvásárlásra jelzáloghitelt felvevő, pénzszűkébe került magánszemélyek megsegítésére tervezett, 75 milliárd dollár értékű szövetségi programba.
MTI
Fordulat következett be az Egyesült Államokban az inflációban: idén márciusban először csökkentek éves összevetésben a fogyasztói árak 1955 óta elsősorban az energia és az élelmiszerek árának mérséklődése miatt.
MTI