Ursula von der Leyennel találkozott a Tisza Párt európai parlamenti delegációjának vezetője
A találkozón Von der Leyen azt mondta, az Európai Bizottság elkötelezett a Magyarországra szánt források hozzáférhetővé tétele mellett.
A találkozón Von der Leyen azt mondta, az Európai Bizottság elkötelezett a Magyarországra szánt források hozzáférhetővé tétele mellett.
hvg.hu
Második ciklusára készülhet az EU-csúcs döntése nyomán az Európai Bizottság elnökeként Ursula von der Leyen, mellette két újonc került a brüsszeli hatalmi központ élére. Igaz, António Costa volt portugál kormányfő és észt kollégája, Kaja Kallas is tapasztalt európai politikusnak számít.
hvg.hu
Megvannak az új vezetők - de mi jön ezután? Közéleti podcastunkban helyszíni tudósítónk, Gyükeri Mercédesz mesélt Nagy Iván Lászlónak arról, hogyan zajlott az EU-csúcs és mennyi befolyása volt az EU következő fejezetének megkezdésébe Orbán Viktornak, illetve mi igaz abból, hogy a Fidesz regionális pártcsaládot alapíthat.
hvg.hu
Megnevezték jelöltjeiket az unió csúcspozícióira a tagok állam- és kormányfői, brüsszeli találkozójukon döntöttek az ötéves stratégiai menetrendről és Ukrajna támogatását is megerősítették.
hvg.hu
hvg.hu
Gyükeri Mercédesz
A miniszterelnöki politikai igazgatója a brüsszeli EU-csúcs közben fejtette ki a kormány álláspontját a csúcspozíciókról, az intézményi reformokról, Ukrajna támogatásáról és a sajtóról.
Nem sikerült az Európai Bizottság elnökének és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is megfelelő időpontot találni, amikor Budapestre látogatva bemutatnák neki a félévi programot.
Folk György (EUrologus)
A lap információi szerint nem találtak a felek megfelelő időpontot.
hvg.hu
Néhány nappal a magyar EU-elnökség előtt mintha a magyarok kivédése lenne a cél Brüsszelben, ahol az uniós tagállamok állam- és kormányfői tanácskoznak. És persze a magyarok legnagyobb örömére Volodimir Zelenszkij.
Döntésre jutottak a három nagy európai pártcsalád főtárgyalói.
hvg.hu
Miért nincs még végleges döntés az uniós csúcsvezetőkről? Mi lesz Magyarország dolga az uniós elnökség során, és mennyire befolyásolhatja az európai napirendet? Lesz-e helye Orbánnak Meloni mellett, és mekkora fejmosásra számíthat a következő hónapokban? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk, hogyan indult az új ciklus Európában a választások után.
hvg.hu
Egyelőre nem született döntés az uniós csúcsvezetőkről, de az Európai Tanács leköszönő elnöke szerint nem is ez volt az elsődleges célja a találkozónak. Orbán közben tárgyalt az ügyvezető holland miniszterelnökkel, akinek a NATO-főtitkári megbízatását blokkolja. A magyar miniszterelnök szerint egyébként mindenben megegyeztek a baloldallal.
Ha érvényesül a papírforma, akkor hétfő este kiderül, hogy kik fogják betölteni az EU csúcspozícióit. Ugyan a hivatalos döntésre még várni kell jövő hétig, de az uniós állam- és kormányfők pár óra múlva megegyezhetnek a nevekről.
Európa jobbratolódása a Néppárt megerősödését hozta, a szélsőjobboldali csoportok mint a higanycseppek próbálhatnak összeállni. Emmanuel Macron váratlan reakciójával azt teszteli, hogy a változások origóját jelentő Franciaország tényleg Marine Le Pen pártját akarja-e.
Nagy Gábor
Európa több vezetője számára hozott történelmi bukást az európai parlamenti választás, más és más módon reagáltak rá: a francia elnök tizenkilencre húzott lapot, a német kancellár inkább kivár, a magyar miniszterelnök nagyítóval keres magának szövetségeseket, az Európai Bizottság elnöke pedig úgy tesz, mintha minden jól volna. Vajon mi vár rájuk a következő időszakban?
Fenyegetést jelent a demokratikus intézményekkel szemben, hogy egyre több országban kísérelnek meg bevonni a kormányba jobboldali radikális pártokat, írja Rosa Balfour, a Carnegie Europe elemző intézet igazgatója.
hvg360
A francia elnök az Egyesült Államoktól független, versenyképes Európai Uniót szeretne, és ehhez szerinte az egykori olasz miniszterelnök a megfelelő választás.
hvg.hu
Ursula von der Leyen, Giorgia Meloni és Marine Le Pen vetélkedésében az előny egyelőre az olasz kormányfőnél van. A helyzet jelzi: jobbra tolódik az unió.
Az utolsó pillanatban rángatták vissza a csőd széléről Egyiptomot, amelynek az EU, az IMF és az Emírségek is a segítségére sietett.
Az Európai Parlament tagjai úgy látják, hogy a magyar kormány intézkedései a külföldi cégek kiszorítását szolgálják, megsértve az uniós jogot. Levelet küldtek Ursula von der Leyennek.
hvg.hu
A Hszi Csin-pinggel folytatott találkozó egyetlen kézzelfogható eredménye a francia államfő számára, hogy a francia gyártók által a kínai piacra termelt boralapú szeszes italokat Peking egyelőre nem sújtja a korábban belengetett dömpingellenes vámokkal.
hvg.hu