Megrögzött gyújtogató miatt égett el majdnem félezer marha
A férfi Somlószőlőson gyújtogatott több esetben is. Vádat emeltek ellene.
A férfi Somlószőlőson gyújtogatott több esetben is. Vádat emeltek ellene.
MTI
Az izsáki rendőrörsön vesztette életét egy férfi, akit egy kisebb lopás miatt vittek be – adta hírül egy helyi hírportál. A megyei ügyészség kényszervallatás bűntette és halált okozó testi sértés miatt nyomoz, két rendőrt elbocsátottak.
hvg.hu
Az ügyben ismeretlen személy ellen továbbra is nyomoz az ügyészség, a meggyanúsított rendőr ellen azonban nem találtak elég bizonyítékot. Az M1 Híradója tavaly júniusban számolt be arról, hogy a gyanú szerint hivatásos rendőr küldte a fenyegető e-mailt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, s a Köztársasági Őrezrednél szolgáló férfi a Külügyminisztérium objektumőreként dolgozott.
MTI
Kivették az utcai szolgálatból azt a rendőrt, aki egy befolyásos kaposvári önkormányzati képviselő ellen intézkedett. A ma már külföldön dolgozó rendőr és járőrtársa hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett, az ügyészség harmadszorra fut neki az ügynek – írja a Nol.
hvg.hu
Akár két évet is kaphatott volna Habony Árpád, ha a verekedés sértettjei hatékonyabban képviselik az érdekeiket a bíróságon. Bár a miniszterelnöki tanácsadó ügyvédje sajtóhoz eljuttatott leveleiben azt sugallja, hogy nincs szó bűnösségről, tettlegességről, az ügyészség hvg.hu-nak küldött válasza és a törvények szerint formai hibákon múlott, hogy Habony ilyen olcsón megúszta az ügyet. Az ügyvéd arra is utal, hogy védencének megsértették személyiségi jogait, ebben az esetben az a kérdés, hogy Orbán Viktor tanácsadója közszereplő-e.
MLF
Két ügyvéd és egy hivatásos vámtiszt ellen is eljárást indítottak abban az ügyben, amelyben hét embert állított elő az ügyészség bűnszervezetben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Hat embert közülük őrizetbe is vettek.
MTI
Vizsgálatot indított a román ügyészség I. Ferdinánd király unokái ellen, amiért nem akadályozták meg, hogy egy Jászvásár (Iasi) környékén visszaszolgáltatott, műemléklistán szereplő udvarházukat tűzifának és építőanyagnak hordják szét a helyi lakosok - írta csütörtökön az Adevarul című román lap.
MTI
A férfi motoros fűrésszel hasogatta az ajtót, míg lánya két kisgyerekével együtt kimenekült az ablakon. A polányi dühöngő ügyében letöltendő szabadságvesztést javasol az ügyészség.
hvg.hu
Egyértelműen sikerült cáfolni a gyanúsított és a védője azon érvelését, hogy a férfi önvédelemből lőtt. Az ügyet - több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - a rendőrség a napokban vádemelési javaslattal megküldi az illetékes ügyészségnek.
MTI
A választóktól kapott "erőteljes jelzések" hatására fordulat állt be a Fideszben a Bayer-ügy kezelésében. Míg kezdetben a párt politikusai bírálták a publicista tíz nappal ezelőtti, a cigányokat állatokhoz hasonlító írását, forrásaink szerint az írás megjelenése után bekövetkezett brutális ózdi gyilkosság, illetve az ellenzék "támadásai" után a Fidesz - a közhangulatot felmérve - inkább "beleállt az ügybe". A "rendet" követelő kormánypárti nyilatkozatok hároméves Fidesz-kormányzás után furán hangzanak, ráadásul a Fidesz ezzel a fordulattal azonosul Bayernek a magyarországi cigányság "jelentős részét" "állatoknak" minősítő kijelentéseivel, forrásaink egybehangzó állítása szerint eldőlt: a kormánypárt a végsőkig kitart a cigányozó Fidesz-alapító mellett.
Elutasította az ügyészség a Bayer Zsolt ellen közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
MTI
MTI
hvg.hu
Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében - közölte szombaton Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.
MTI
Bár papíron válságkommunikációra kapott pénzt a Leader Közhasznú Egyesület 2008-ban, az összeg 90 százalékát más célra fordíthatták - emiatt nyomoz az ügyészség.
MTI
Nincs adat arra vonatkozóan, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel meggyanúsított rendőrtisztje tovább adta volna a vesztegetésre neki átadott pénzt - erről Fazekas Géza ügyészségi szóvivő beszélt az MTI megkeresésére hétfőn.
MTI
Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára az ügyészség fellebbezése Molnár Gyula, Újbuda volt szocialista polgármestere és társai ügyében, akiket első fokon bűncselekmény hiányában mentett fel a hivatali visszaélés vádja alól a Fővárosi Törvényszék.
hvg.hu
Engedély nélkül tartott lőszerrel való visszaélés az új gyanúsítás a volt belügyminiszter ellen. Biszku Bélánál 11 darab vadásztöltényt találtak a lakásán tartott házkutatás során.
hvg.hu
Úgy kellett kicsavarni a rendőrpisztolyt Thomas B. kezéből - vallotta az ügyészségnek a koronatanú.
hvg.hu
Novemberben befejeződött a nyomozás a 2006 őszi rendőri cselekmények ügyében, az ügyészség most azt vizsgálja, milyen bűncselekmény ügyében emelhet vádat - mondta a legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben, egy jobbikos képviselőnek adott válaszában.
MTI
Az ügyészség helyszíni bizonyítási kísérletre készül az apátfalvi rendőrgázolás ügyében. A jelenleg kórházban ápolt gyanúsítottnak nem kötelező, de ajánlatos visszatérnie a helyszínre - adta hírül a Delmagyar.hu.
hvg.hu
A Médiatanács a Klubrádió kapcsán kialakult jogellenes helyzet miatt az ügyészséghez fordul – értesült a Magyar Hírlap.
MTI
MTI
Magyar Hírlap