65 millió éves dinótojást készülnek bemutatni Szegeden
Úgy néz ki, mint egy darab kő, pedig nagyon nem az. Kínában találták.
Úgy néz ki, mint egy darab kő, pedig nagyon nem az. Kínában találták.
hvg.hu
A biztonsági őrök átvizsgálták a férfi ruháját, akkor került elő a Kinder-tojáshoz hasonló, műanyag tároló.
hvg.hu
Amikor utoljára felbukkant a szennyezett tojás Európában, Magyarországon is találtak belőle.
hvg.hu
Idén másodszor, ezúttal 6-20 százalék közötti mértékben csökkentette a tojás fogyasztói árát a Lidl Magyarország.
hvg.hu
A 2016-ban produkált 4,6 milliós adózott eredmény után tavaly már 211 millió forintot sikerült összehozniuk. A cég igazgatóságának elnöke Mészáros lánya.
hvg.hu
Napi egy tojás fogyasztása csökkenti a szívbetegségek kockázatát egy új tanulmány szerint.
MTI
Másolatnak tartott elefántmadár-tojásról derült ki, hogy valódi, a Buffalói Tudományos Múzeum gyűjteményében lévő lelet teljesen ép.
MTI
Ismét a NAV-ot érintő álhír kering a Facebookon, hívta fel a figyelmet az adóhatóság. A kamucikk szerzője most ráadásul a fáradtságot sem vette, hogy a korábbi, ugyanilyen lájkvadászatra építő történetet legalább néhány ponton módosítsa.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök felesége, Melania Trump mellett egy emberszabású húsvéti nyúl is jelen volt a washingtoni Fehér Ház déli szárnyának kertjében megrendezett idei tojásgörgető-versenyen húsvéthétfőn.
hvg.hu
Mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? Örök kérdés, amelyet az évszázadok során számosan próbáltak megválaszolni Arisztotelésztől Stephen Hawkingig.
Csíki Sándor
A Benedek-rendi kedvesnővérek kolostori cukrászműhelyében teljes nagyüzem van a nagyhét idején.
-t-
Karácsonykor a 60 forintos ár sem volt ritka, most a legdrágább sem kerül majd többe 50 forintnál.
MTI
Leginkább azt fogják vizsgálni, hogy a boltosok adnak-e számlát, és ha igen, azt megfelelően állították-e ki.
hvg.hu
Az olcsó ukrán tojás megjelenése a lengyel piacon felháborította a helyi termelőket, akik szerint versenytársaik rosszabb minőségű termékkel csábíthatják el vevőiket.
hvg.hu
Azt azért hiába várjuk, hogy az uniós szint alá menjen a termék ára.
hvg.hu
Ha minden igaz, a norvég delegáció tagjai a következő napokban tojást esznek majd tojással. Eggyel több nullát ütöttek?
MTI
Új internetes őrület tombol, de ezúttal csak a gazdik körében. A tojásos kihívás elszenvedői pedig a kutyák, nekik kell kiállni a törékeny tojás próbáját.
hvg.hu
Európában lassabban pótolják a tojókat a tavalyi vegyszeres botrány után.
hvg.hu
Tojás kapta idén az Aranyszalag tanúsítványt.
hvg.hu
Ahogy nőnek a magyar fizetések, úgy költünk egyre többet, idén már az ezermilliárd forintos álomhatárt is átlépheti az összeg, amit a karácsonyra készülve a boltokban hagytunk. Az ünnepi sütés-főzés nagyot drágult, és arra is érdemes figyelni, mit tehet, aki úgy érzi, becsapták az ajándékokkal. Ez a hvg.hu karácsonyi gazdasági összefoglalója.
hvg.hu