#teszt

Suzuki Alto teszt: rózsaszín pitbull

Három és fél éves kislányom percekig állt és elkerekedett szemmel bámulta az Altót. Majd kijelentette, szerinte ez a világ legszebb autója. Majd beültünk és elhallgatott. Az elkényeztetett kölyök ugyanis kicsit kevesellte bent a helyet.



Vezettük az új BMW X3-ast

Nehéz dolga van az új BMW X3-asnak. Elődje igazi bestseller volt, 650 ezer tulajdonossal büszkélkedhet. Hét éve jelent meg a piacon, de még mai is frissnek mondható megbízhatósága, strapabíró képessége, menetdinamikája és takarékos motorjai révén. Az új X3-as ezeket a tulajdonságokat tovább erősíti: motorjai izmosak és takarékosak, vezetése élményszerű. Nagyobb, de elődjénél puhább autó az X3. Hozza az elvárhatót, de azért nem esünk hasra előtte.



BMW 530d Touring teszt: cégautó, aminél nincs feljebb

Lehet egy kombi luxusautó? Érezheti magát versenyzőnek egy kombiban a sofőr? Van tökéletes BMW? Kérdések csak addig szikráznak a levegőben, amíg ki nem próbáljuk az ötös kombit. Gazdag felszereltsége, erős és takarékos hathengeres dízelmotorja mindenre válaszol. Csak azt nem tudjuk meg soha, honnan a 25,5 millió forint. Ennyiért vesztegetik az álomkombit.


Téli gumikat tesztelt egy hazai biztosító – eredmények

November első hetében két éjszakán át mérte 8-8 különböző gumiabroncs menetdinamikai jellemzőit egy Toyota Aurison és egy Suzuki Swiften a Genertel téligumi-teszt csapata Újpesten, egy vezetésbiztonsági pályán. A tesztautókban műszerekkel rögzítették, hogy a tesztfeladatok során mikor csúsztak ki és hogyan fékeztek 0-ra az egyes gumiabroncsokkal a tesztautók. A mérnökök külön pontozták a különböző gumik nyújtotta biztonságot vizes és száraz aszfalton, fékezéskor, illetve éles kanyarban.



Samsung Galaxy Tab: majdnem tökéletes

Az elmúlt héten a Samsung Galaxy Tab névre keresztelt kis táblagépe járt a Techline szerkesztőségében, így megragadtuk az alkalmat, hogy alaposan megnyúzzuk, és azután megosszuk a tapasztalatokat.


Nissan Qashqai teszt: mindenevő

A ráncfelvarrás általában jól sikerül az autóiparban, ritka az a kocsi, amelynek elszabják az ábrázatát. A Nissan Qashqai esetében rövid ideig tartott a műtét, a sebésznek pedig biztos keze és jó ízlése volt. Az eredmény pofás, az autó elölről és hátulról is izgalmasabb, mint az elődje. A belső változások is az ínyemre voltak, de ami szerencsére nem változott: a tartalom. A Qashqai pont olyan jó, mint amilyen volt.


Vezettük az Opel Astra Sports Tourert - flottások kérték

Az Astra kombija új néven követi a sikeres ötajtóst. Atlétikus vonalai, csúcstechnológiája, gazdag motorválasztéka és csupán 200 ezer forintos felára újra a flottaeladások élére repítheti az Opel Astra Sports Tourert. Európa legnagyobb piacain, Olaszországban és Németországban a kombi Astrák több mint felét cégek veszik, a tartósnak tűnő honi válságban várhatóan a flottások adják a hazai megrendelések gerincét.


Infiniti M teszt: sátáni tojásfőző

Rómába invitálta e rovat szerkesztőjét az Infiniti harmadik generációs luxus sportszedánja bemutatójára. Mivel az illető inkább Opelt szeretett volna tesztelni Isztambulban, ezért muszáj Herkulesként az Infinitiben kevéssé járatos kollégára, azaz rám esett a sors. Az örök városból alig láttam valamit, viszont a tesztek során számos kisebb csodában volt részem.



Saab 9-5 teszt: csak értelmiségieknek

Közvetlenül a Saab előtt egy Volvo S60-asban ültem, ezért adott volt, hogy némileg igazságtalanul, de összehasonlítsuk az almát a körtével. Igaz, a svéd almát a svéd körtével.


S60 teszt: a komcsik már a Volvóban vannak

Most fog minden volvós a szívéhez kapni, minden valószínűség szerint most lépjük át a Rubicont, minekutána soha többet nem fog az Autómenedzser.hu több Volvo tesztautót kapni. Ez az S60-as ugyanis engem leginkább az 1995-ös Saabomra emlékeztet. Pedig ha tudnák, hogy ez nálam mekkora dicséret!


Nissan Navara teszt: a munkásosztály diszkrét bája

Ha nyereséges vállalkozásunk plusz millióit könyvelőnk tanácsára gyorsan és látványosan kell eltüntetni, meg se álljunk egy Navara kereskedőig. Platinum felszereltsége luxusautók csecsebecséit kínálja, 190 lóereje és 11 milliós bruttó ára is kiemeli a szorgos mindennapok munkásautói közül. Áfája még mindig visszaigényelhető, mostoha terepen is elboldogul.


Biztonságosak Európa alagútjai - teszt

Az ADAC német autóklub legutóbbi alagút tesztjében 13 európai országot vizsgált. Az eredmény egyrészről igen pozitív: az alagutak üzemeltetői a legutóbbi vizsgálat óta jelentős erőfeszítéseket tettek azért, hogy az építmények minél biztonságosabbak legyenek. Másrészről viszont kiderült, hogy a tökéletesen biztonságos alagútakra még jó darabig várni kell.


Mi van a fűszerpaprikában?

Harminc különböző, bevásárlóközpontban vett fűszerpaprikát és paprikakrémet vizsgált az IPM fűszarpaprika-tesztjében. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált termékeknek mindössze 15 százaléka rossz minőségű vagy káros az egészségre - olvasható az interpressmagazin.hu-n.


Mennyire veszélyes az utánfutó?

Az ADAC német autóklub öt középkategóriás szabadidő-terepjárón és öt kombi autón tesztelte az ESP-rendszerek utánfutó funkcióját. A menetstabilitás szempontjából igen különböző eredmények születtek.


Vezettük az új VW Passatot: öröm és csalódás

15 milliós bestseller a Passat, nála jobban csak a Golf és a Bogár fogyott a Volkswagen autói közül. A sztori 1973-ban indult, a most bemutatott változat immár a hetedik generáció. Nehéz megmondani, hogy újjászületést látunk, vagy csak egy okosan és gazdagon kivitelezett ráncfelvarrást, amelyet megspékeltek lenyűgöző biztonsági és kényelmi extralistával.


Toyota RAV4 teszt: hatodik érzék

A megújult Toyota RAV4 szép lett, képességeit közúton és terepen is kamatoztathatja sofőrje. Nyugodt, finom autó, amelyben bő erőtartalék pihen. Barátságos kompromisszum azoknak, akik keverik a városi és a vidéki létet. Elfér egy pláza mélygarázsának szerpentinjein, de a sáros, havas és meredek földúton is elboldogul.