#testvérek







Mit tehetünk, ha kamasz gyerekünk féltékeny a testvérére?

Amint a gyerekek elég nagyok lesznek, hogy a szülők figyelméért versenyezzenek, a testvérek közti rivalizálás a családi élet részévé válik. Tizenéves korban mindez fokozódhat, ha elkezdik összehasonlítani a sikereiket, önmagukat pedig a másikhoz viszonyítva határozzák meg.


"Nincs határidő, külső nyomás" – itt a Lázár tesók bemutatkozó dala

A Lázár tesók – vagyis az Esti Kornélból és a Pegazusok nem léteznek zenekarból ismert testvérpár, Lázár Ágoston és Lázár Domokos – első saját dalát teszi közzé most a hvg.hu-n. A Szabadon él megjelenése egy közel két éve kezdődő folyamat eddigi legfontosabb eseménye. A Lázár tesók az elmúlt két évben néhány feldolgozás mellett saját zenekaraik dalait adták elő akusztikusan, és kezdetben egyáltalán nem is gondoltak önálló formációként magukra.





Varró Dániel: "Kezdek tipikus morgós férfiemberré válni"

Sokáig ő volt "a fiatal költő" a kortárs magyar irodalomban, de túl számtalan támadáson, három gyerek apukájaként Varró Dániel úgy érzi, mára felnőtt, új kötete is „felnőtt verseskötet”. Már nem akar olyat írni, ami mindenkinek tetszik, sőt új verseiben simán beszól azoknak a konzervatív olvasóknak, akik hülyeségeket, mindenáron erkölcsösséget és hazafiasságot várnak el a költészettől. Interjú.