#terrorizmus




Ahmadinezsád a terrorizmus okairól beszélt

A terrorizmus mindenkit aggaszt és minden nemzet biztonságát fenyegeti, ezért a világ közösségének az erőfeszítéseit egyesítve kell felvenni vele a küzdelmet - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton Teheránban, ahol kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött a terrorizmusról.


Merénylet készült Seattle-ben

Két férfit vett őrizetbe az FBI, azzal vádolják őket, hogy kézigránátokkal és lőfegyverrel akartak megtámadni egy toborzóirodát. Állításuk szerint így akarták megtorolni az amerikai katonák afganisztáni bűncselekményeit.









Kormányzati épületnél robbantottak Kínában

Három kormányzati épületnél követtek el robbantást csütörtökön egy dél-kínai városban; a feltehetően bosszú motiválta bűncselekményben két ember meghalt, további tíz pedig megsebesült - jelentette a kínai állami média.



Megvan, ki vezeti ideiglenesen az al-Kaidát

Az egyiptomi különleges erők volt ezredesét, Szaif al-Adelt választották meg állítólag az al-Kaida ideiglenes vezetőjének - jelentette kedden egy, a terrorszervezet belső ügyeiben bennfentes forrásra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.



Lusta maffiafőnökként viselkedett Oszama bin Laden

Szinte teljesen ellentmondanak a tudományos élet és a nemzetközi hírszerző közösség Oszama bin Ladenről ez idáig alkotott véleményének azok az információk, amelyeket a napokban csöpögtet Washington az al-Kaida vezérének rejtekhelyén talált adatokra hivatkozva.


Bin Ladennek komolyabb szerepe volt, mint korábban hitték

A legfrissebb információk alapján arra lehet következtetni, hogy az al-Káida valóban decentralizálódott a 2001-es események után; ugyanakkor Oszáma bin Láden és környezete nagyobb, jelentősebb operatív irányítói képességekkel rendelkezett, mint azt korábban hitték a hatóságok - írja elemzésében Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő.