72 éves fegyverhalmozót fogott a TEK
Fegyverrejtegetőre csapott le a TEK Borsodban.
Nem adott tájékoztatást a Belügyminisztérium a hvg.hu-nak arról, hogy október 23-án hányan, milyen összegű pénz- vagy tárgyjutalmat kaptak, és hány embert léptetek elő. A tárca másodszori kérésünkre az általa jutalmazottak listáját megadta. Az Országgyűlés sajtóirodája viszont elárulta, hogy a házőrség tagjai mintegy 65,5 millió forint jutalomban részesültek idén többek közt a nemzeti ünnep alkalmából is. A Terrorelhárítási Központ jutalmairól sem érkeztek adatok.
Csikász Brigitta
Külön bordó sapka és karszalag jelzi most már a Készenléti Rendőrségnél (KR) dolgozó rendőröket, de ugyancsak a megkülönböztetett figyelemre utal, hogy készenlétisek minden intézkedéséről, így akár egy mentő helyszínre hívásáról is hírt kell kiadniuk.
hvg.hu
A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogták el Debrecenben azt a 43 éves kabai férfit, aki ellen több körözés is érvényben volt - közölte Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.
MTI
Szakmabeli forrásaink szerint a Hajdu János vezette Terrorelhárítási Központ (TEK) ellenpólusa lehet lassan a Készenléti Rendőrség: Papp Károly országos rendőrfőkapitány a jelek szerint szisztematikusan, Pintér Sándor belügyminiszter támogatásával építi fel kedvelt szervezetét, amely mára nem csak hatáskörében, de a kiemelt bérezést tekintve is egyenrangú partnerévé vált a kormányfő által dédelgetett TEK-nek.
Csikász Brigitta
Saját akcióinak megkönnyítése miatt enyhítene a fegyverhasználaton a Terrorelhárítási Központ. Azt szeretnék, ha olyan speciális helyzetekre is lenne szabályozás, mint a szigetszentmiklósi szituáció, amikor a túszejtő gyorstokja miatt volt veszélyben a túsz élete. A hvg.hu értesülése szerint a szervezet főigazgatója azt javasolja, hogy ilyen esetekben még a fegyver előkapására irányuló mozdulat megtétele előtt ártalmatlanná tehessék a fegyverest. A jelenlegi jogszabályok ugyanis ezt nem teszik lehetővé, és ha most így járnának el, jogtalan fegyverhasználat miatt a rendőrrel szemben indulna eljárás.
Csikász Brigitta
Péntektől legkésőbb vasárnapig lezárja a Terrorelhárítási Központ (TEK) a miniszterelnök Cinege úti házának környékét.
hvg.hu
A Sziget nulladik napján, a Quimby koncertjére látogatott ki Lévai Anikó a lányaival – számolt be a Bors.
hvg.hu
Átnézik a meghívott vendégek listáját, ha kell, az azon szereplő személyeket leellenőrzik, mintát vesznek a felszolgált ételekből és még a cigányzenészek tagjainak is utánanéznek a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei: mivel ők felelnek Orbán Viktor személyes biztonságáért, értelemszerűen ők biztosítják a kormányfő lányának, Ráhelnek az esküvőjét is.
Csikász Brigitta
Olcsó, nem saját néven lévő, eldobható telefon az egyik legjobbnak tartott megoldás egy volt nemzetbiztonsági tiszt szerint arra, ha attól tart valaki, hogy lehallgathatják. Lehallgatni ugyan csak törvényesen lehet, de titkosszolgálatok tevékenysége nehezen ellenőrizhető, így annak a vizsgálata sem egyszerű, hogy minden lehallgatást törvényesen végeznek-e. Rengeteg embert lehallgatni technikailag lehetséges, de a felvételek feldolgozása kapacitást igényel, ami véges.
Csikász Brigitta
A Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei szálltak ki Szigetszentmiklósra egy akcióhoz. Féltékenységi dráma és túszejtés zajlott egy zöldségesnél, a lövöldözésnek sérültje is van, de a csepeli sportlövő elkövetőt már elfogták.
hvg.hu
Kábítószerterjesztőt fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a fővárosban, négy másik személyt pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítanak az ügyben indult eljárásban - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
MTI
Lezárta a TEK a kormányfő otthonának környékét, miután a devizahiteles demonstrálók arrafelé indultak a Kúria csütörtöki, számukra kedvezőtlen ítélete után.
MTI
A Terrorelhárítási Központ (TEK) információi szerint feltételezhető, hogy magyar állampolgárok is harcolnak Szíriában, ugyanakkor pontos számadatokkal, illetve nyilvántartásokkal nem rendelkezik a szervezet – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.
MTI
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren. A két férfit megviselték a történtek, és nem jelentek meg a sajtótájékoztatón.
MTI
Tárgyalások eredményeként engedték el a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt magyarokat – értesült a hvg.hu rendőrségi forrásból. A két férfi a következő napokban már haza is érkezhet.
Cs. B.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével fogta el kedden hajnalban, a Tolna megyei rendőrség azt a két pincehelyi férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint 2011 óta több nőt is prostitúcióra kényszerítettek erőszakkal és fenyegetéssel - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
hvg.hu
HavariaPress
A magyar Terrorelhárítási Központ speciális egységei is részt vettek azon a nagyszabású európai terrorelhárítási gyakorlaton, amelyet 9 országban rendeztek meg egy időben szerdán. A magyar kommandósok a szlovákiai Kolarovoban léptek akcióba román, szlovén és szlovák egységekkel közösen – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
A Terrorelhárítási Központnak (TEK) jelenleg nincs olyan információja, amelynek alapján a közeljövőben tartandó, nagy létszámú érdeklődőt vonzó magyarországi sport- és egyéb rendezvények esetében fennállna a terrorveszély.
MTI
A rendőrség szerint 2012-ben a mintegy 41 ezer keresett személy felét fogták el. Tapasztalataikról a budapesti fejvadász csapatot vezető Halász Gabriella mesélt a hvg.hu-nak.
hvg.hu