#Tepco






Meghaltak Fukusimában a Toshiba szuperrobotjai

Januárban azzal a feladattal kezdtek munkába a legsugárzóbb reaktorban, hogy több mint 560 megsérült fűtőelemet általuk biztonságba helyezhessenek. Most nyilvánították "halottá" a gépeket - a brutális sugárzásban, aminek a közelébe ember nem mehet, a robot is teljesen tönkrementek. A pótlásukra két évet biztosan várni kell.



Öt év után derült ki a fukusimai cégvezetők végzetes hibája

Határozottan elítélte a japán kormány az ország legnagyobb atomipari vállalatát, a TEPCO-t. Kiderült ugyanis, hogy a cég az öt évvel ezelőtti fukusimai földrengés és szökőár után két hónapig nem tudta megállapítani azt, hogy a Fukusima-1 atomerőművének három reaktorában magolvadás ment végbe, pedig már három napra rá lehetett volna tudni.





Fukusima: a pihentetőmedence már tiszta

Fukusimában, ahol 2011 márciusában a földrengés és cunami után az emberiség csak Csernobilhoz mérhető veszélyességű atomerőmű-balesete történt, véget ért a mentési munkálatok első fejezete.



A Trónok harca-trükk se jön be Fukusimában

Már bő egy éve előállt a tengerbe szivárgó sugárzó anyagok megállításának tervével a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tepco, de a Trónok harcából kölcsönzött északi jégfalról most kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy működik.




Tömegek perlik a fukusimai atomerőmű gyártóit

A hír nem friss, inkább permanens: perelik a fukusimai atomerőmű tulajdonosát és a japán kormányt azok a lakók, akiknek az atombaleset miatt el kellett hagyni az otthonaikat, és legújabban mindazokat a cégeket, akik részt vettek a reaktorok építésében..


Sikerült az első hasadóanyag-transzport Fukusimán

Végre nem egy újabb katasztrófa híre érkezett a közel 3 éve nukleáris katasztrófát szenvedett erőmű mentési munkálatairól. A mintegy 400 tonnányi uránrúd-kontingens biztonságosabb helyre szállításának ügyében azonban a siker egyelőre csak a prológnak szól.


Megint baj van a fukusimai erőműben

Élesen megemelkedett a víz sugárzásszintje a fukusimai atomerőművet a tengerrel összekötő talajvíz-elvezető rendszer csatornájában – közölte csütörtökön az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.